Több mint négymillió utas az első negyedévben

Egy modern irodaépület Münchenben az OpenAI logójával.

Több mint négymillió utas az első negyedévben olvasható a z közlekedésvilág.hu weboldalán.

Az új rekorddal záruló 2024 után idén is folyamatosan ível felfelé…

A teljes cikk itt olvasható:
Több mint négymillió utas az első negyedévben

Ahogy a z közlekedésvilág.hu beszámolt ma róla:

Az új rekorddal záruló 2024 után idén is folyamatosan ível felfelé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, addig márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A harmadik havi adat 13,3 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Mindez azt jelenti, hogy a Budapest Airport több mint 4 millió utas kezelésével zárta az első negyedévet, 15,5 százalékkal túlszárnyalva a tavalyi első háromhavi eredményt.

A töretlen felfelé ívelést Magyarország turisztikai vonzereje, a Budapest Airport és a VINCI Airports kiterjedt légitársasági partnerhálózata, a diverzifikációra épülő járatfejlesztési stratégia, valamint a repülőtér stratégiai elhelyezkedése is támogatja. A nyári menetrendben a Budapest Airport 11 új járatot jelentett be, amelyek a meglévő úti célok bővítésével együtt hozzájárulnak a turizmus és az üzleti utazások számának további növekedéséhez. Az új járatfejlesztési stratégia lehetővé teszi az utasoknak, hogy a kiválasztott útvonalon a számukra legmegfelelőbb szolgáltatást vehessék igénybe, a nyári menetrendben pedig minden eddiginél több, 13,8 millió ülőhely érhető el a járatok fedélzetén.

A Budapest Airport a fejlődő utasforgalom mellett is magas szolgáltatási színvonalat biztosít, amelyet két, a közelmúltban elnyert díj is alátámaszt: a repülőtér idén is, immár a 12. egymást követő alkalommal elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” díját, márciusban pedig az ACI „Európa legjobb repülőtere” elismerésével gazdagodott, a 15–25 millió utast kezelő légikikötők kategóriájában. Mindkét díj értékét emeli, hogy azokat az utasok véleménye alapján, átfogó felmérések eredményeképpen ítélték oda a budapesti repülőtérnek.

50 százalék feletti negyedéves növekedéssel a régió élvonalában a kezelt árumennyiség

A magyarországi légiáru-szállítás történetének legerősebb hónapját zárta a Budapest Airport 2025. márciusban: az év harmadik hónapjában kezelt 36 781 tonna áru 55,1 százalékkal haladta meg a tavaly márciusi eredményt, túlszárnyalva az eddigi csúcstartó hónapot, 2024 novemberét is, amikor 31 121 tonna árut kezeltek Magyarország kapujában.

A több mint másfélszeres növekedést és az új rekord felállítását a teljes negyedéves eredményre vetítve elmondható: a januártól márciusig kezelt 94 490 tonna 52,6 százalékkal több mint a tavalyi év azonos időszakában mért adat, és egyben a valaha volt legerősebb negyedéves cargomennyiséget jelenti. Habár ez a háromhavi eredmény meghaladja a 10 évvel ezelőtti éves árumennyiséget is, a cargojáratok mennyisége ez idő alatt mindössze 28,6 százalékkal, vagyis évente kevesebb mint 3 százalékkal nőtt. A fenntartható mértékű növekedés annak köszönhető, hogy a dedikált cargojáratok nagyobb kapacitással és jobb kihasználtsággal közlekednek, illetve jelentősen bővült a hosszú távú utasjáratokon szállított áru (belly cargo) mennyisége is.

A növekedés motorját az adja, hogy a budapesti repülőtér az elmúlt években Kelet-Közép-Európa egyik vezető légiáru gyűjtő-elosztó központja lett. Általánosságban megfigyelhető tendencia, hogy a légitársaságok bővítik áruszállítási kapacitásaikat az európai és a közel-keleti cargo-elosztóközpontok között. Ez a trend Budapest vonatkozásában is jellemző, a kezelt árumennyiség növekedését pedig tovább erősíti, hogy napjainkra Ázsia vonatkozásában a budapesti légikikötőnek Sanghajjal, Pekinggel, Hongkonggal, Csengcsouval, Csengtuval, Hsziannal, Ecsouval, Hangcsouval, Sencsennel, Ningboval, Kantonnal és Szöullal is van közvetlen dedikált áruszállító repülőgéppel üzemeltetett vagy belly cargo kapcsolata.

Tovább az eredeti cikkre: Több mint négymillió utas az első negyedévben

Vélemény, hozzászólás?