TELEKOM VOLT: Yungblud beteget jelentett

TELEKOM VOLT: Yungblud beteget jelentett olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik – csütörtökre várt – nemzetközi…

A teljes cikk itt olvasható:
TELEKOM VOLT: Yungblud beteget jelentett

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik – csütörtökre várt – nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja.

„Elég pocsékul éreztem már magam az európai turné vége óta, végül orvoshoz fordultam” – írja Yungblud, akit a doktor – torokgyulladás miatt – három napos hallgatásra kötelezett. „Teljesen ki vagyok bukva, hogy emiatt nem tudok fellépni a VOLTon” – tette hozzá az ifjú énekes, bár nagyon várta, hogy itt indíthassa a fesztiválszezont. „Bármit szívesen megtennék, hogy felléphessek, de azt mondták, hogy ha most nem pihenek, súlyosbodhat a problémám.”

A fesztivál szervezőinek az utolsó pillanatban tehát át kellett alakítani a Telekom Nagyszínpad csütörtöki programját. Dzsúdló kezd, ahogy ez eredetileg is volt, utána a Punnany Massif lép be programsorba, majd a Follow The Flow koncertezik az esti sztár, a Bring Me the Horizon előtt. Az így megváltozott Beko színpad programját pedig a soproni kötődésű Moby Dick egészíti ki.

Tovább az eredeti cikkre: TELEKOM VOLT: Yungblud beteget jelentett

Vélemény, hozzászólás?