K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, két évvel ezelőtt…

A teljes cikk itt olvasható:
K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

  • háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, két évvel ezelőtt még három is kijött ennyiből
Tovább lassult a „gyerekinfláció”, de éves szinten még így is 8 százalék. Ennyivel emelkedett ugyanis a gyermekek fogyasztási szokásai alapján összeállított termékkosár ára. A gyermekek fogyasztási kosarában szereplő termékek ára idén márciusban már meghaladta a 40 ezer forintot ‒ közölte a K&H.
Visszafogott maradt a magyarországi infláció. A KSH közlése szerint márciusban az éves inflációs mutató 3,6 százalékos növekedést mutatott, a februári és januári 3,8 és 3,7 százalékos emelkedés után. A múlt év elején sokkal gyorsabban emelkedtek az árak: 2023 januárjában, februárjában és márciusában is 25 százalék felett volt az előző év azonos időszakára visszatekintő mutató.

Lassulást mutat a K&H által rendszeresen ismertetett „gyerekinfláció” is, bár még így is a hivatalos inflációs index kétszerese. A legfiatalabbak körében népszerű és az általuk használt termékek – így a kakaós csiga, a gyümölcsjoghurt, a hamburger, a literes narancslé, a hátizsák és szemüvegkeret is – kerülnek be a gyermek fogyasztási kosárba. A kosárba kerülő összes termék márciusban 40 435 ezer forintba került, szemben az egy évvel korábbi 37 432 forinttal. Vagyis egy év alatt 8 százalékos áremelkedés történt.

gyerekinflációs bajnokok

Egy év alatt a legnagyobb mértékben a hamburger ára nőtt 15 százalékkal 1650 forintra. Ezt követte a narancslé és a hátizsák ára, előbbi 13 százalékkal 871 forintra, utóbbi 9 százalékkal 11 640 forintra drágult.
A „gyerekinflációs” termékek közül a másik oldalt képviseli a kakaós csiga, amelynek ára tavaly márciushoz képest 4 százalékkal 248 forintra csökkent; valamint a gyümölcsjoghurt, a maga 206 forintos árával, vagyis 8 százalékos árcsökkenésével.
A százalékos emelkedés mellett az infláció alakulása látható abból is, hogy míg 3000 forintból már nem lehet két hamburgert venni, miközben ebbe a keretbe 2023 márciusában belefért volna még két szendvics, arról nem is beszélve, hogy 2022 márciusában akár három hamburger is kijött volna ugyanennyi pénzből.

érdekesen, játékosan zsebbe vágó dolgokról

A gyerekinfláció kiszámításával a K&H szeretné a legfiatalabbaknak is kézzelfoghatóbbá tenni a gazdasági eseményeket, és azt, hogy ezek a folyamatok miként hatnak saját zsebükre.
Az infláció, a különböző gazdasági események és a mindennapi pénzügyek a fiatalok számára nehéz, olykor unalmas, komplikált témának tűnhetnek. A K&H szerint azonban nagyon fontos, hogy az önállósodás útján elindult gyerekek és a fiatal diákok minél hamarabb tisztában legyenek a kapcsolódó fogalmakkal és a legalapvetőbb összefüggésekkel, mert saját pénzügyeikről csak így dönthetnek tudatosan. A K&H éppen ezért indította el tizennégy évvel ezelőtt a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozatot, amelynek keretében az iskolások játékos formában sajátíthatják el a tudatos pénzügyi magatartáshoz szükséges tudást. Az idei verseny már a középdöntőnél tart, ahonnan régiónként és korcsoportonként a legjobb csapat jut majd a döntőbe.

Tovább az eredeti cikkre: K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

Vélemény, hozzászólás?