Szinetár90 – címzetes főigazgatóját köszönti az OPERA

Szinetár90 – címzetes főigazgatóját köszönti az OPERA olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

Első operafilmjének vetítésével és az OPERÁ-ban rendezett előadásai részleteivel köszöntik pályatársai…

A teljes cikk itt olvasható:
Szinetár90 – címzetes főigazgatóját köszönti az OPERA

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

Első operafilmjének vetítésével és az OPERÁ-ban rendezett előadásai részleteivel köszöntik pályatársai és tanítványai születésének kerek évfordulója alkalmából Szinetár Miklóst 2022. február 12-én 19:00 órától az Erkel Színházban.

Szinetár Miklós, a Magyar Állami Operaház címzetes főigazgatója, örökös tagja és mesterművésze több mint hét évtizeden átívelő pályája során diákkorában statisztaként, főiskolai hallgatóként mint rendezőasszisztens, majd 24 operaprodukcióban rendezőként, és két periódusban összesen nyolc éven át főigazgatóként is hozzájárult az Andrássy úti dalszínház sikereihez.

A Kossuth-díjas rendező korábban 2016 és 2018 között három Cinema Szinetár névre keresztelt, vetítésekkel kísért önálló esten mesélt kedvenc szerzőkről, művekről, produkciókról és előadásokról az Erkel Színházban. A sorozat ráadásaként is értelmezhető Szinetár90 est első felében a rendező 1963-as Éjszakai repülés című televíziós operafilmje lesz látható.

 

Az Antoine de Saint-Exupéry azonos című regénye nyomán készült, Luigi Dallapiccola által jegyzett, 55 perces, fekete-fehér alkotás főszerepeit a kor magyar énekes nagyságai közül Radnay György, Simándy József, Ilosfalvy Róbert és Házy Erzsébet alakították, de kisebb szerepekben Szőnyi Olga, valamint Koncz Gábor színművész is szerepelt a produkcióban.

A szünet után az est rendezője, Aczél András abból a két tucat produkcióból állított össze rendhagyó műsort, amelyeket Szinetár Miklós az OPERÁ-ban állított színpadra. Az est meglepetésvendégei, akik között az ünnepelt zeneakadémiai növendékei és Kossuth-díjas művészek egyaránt megtalálhatók, mind szerepeltek korábban Szinetár Miklós produkcióiban, és szoros szakmai kapcsolat fűzi őket egymáshoz. A programban részletek hangzanak el többek közt a Carmen, a Così fan tutte, a Figaro házassága, a Hoffmann meséi, a Hunyadi László, A sevillai borbély és a Tannhäuser című operákból, A cigánybáró című operettből és az István, a király című rockoperából. Az esten zongorán közreműködik a zenei improvizációiról is jól ismert Dénes István karmester, aki sajátos átdolgozásokkal is készül a különleges alkalomra.

Tovább az eredeti cikkre: Szinetár90 – címzetes főigazgatóját köszönti az OPERA

Vélemény, hozzászólás?