Okoszebrákat telepít a Generali

Okoszebrákat telepít a Generali olvasható a mmonline.hu weboldalán.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Generali a Biztonságért Alapítvány közlekedésbiztonsági kezdeményezése, az…

A teljes cikk itt olvasható:
Okoszebrákat telepít a Generali

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Generali a Biztonságért Alapítvány közlekedésbiztonsági kezdeményezése, az okoszebra program, átadásra került ugyanis Szegeden az ötvenedik okoszebra. A Generali alapítványa által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross okoszebra projekt célja a közlekedésbiztonság fontosságára való figyelemfelhívás, valamint az innovatív gyalogosvédelmi rendszer segítségével a gyalogosbiztonság elősegítése. A 2,8 millió forint értékű okoszebrának köszönhetően a szegedi Szabadkai út 54. és Palánkai utca 2. közötti gyalogosátkelőhely válik biztonságosabbá a közlekedők számára, ahol már fordult elő súlyos baleset.

A Generali a Biztonságért Alapítvány kiemelt céljai közt szerepel a közlekedés biztonságosabbá tétele, a balesetmegelőzés, a kerékpárosok és a gyalogosok védelme. Ellentmondásos módon a zebrákat a gyalogosok biztonságos átkelése érdekében hozták létre, azonban mégis itt fordulnak elő leggyakrabban balesetek. Évente közel 1000 embert gázolnak el gyalogátkelőkön, az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint pedig 2020-ban 1.845 személysérüléssel járó gyalogos baleset történt az országban.

Ebben a szellemiségben hívta életre az Alapítvány okoszebra kezdeményezését, melynek keretében a SafeCross okoszebra fejlesztőjével karöltve országszerte telepítenek okoszebrákat, melyek növelik a biztonságos átkelések számát. Az okoszebra-rendszer kiépítésére magyarországi települési és kerületi önkormányzatok jelentkezhetnek, a pályázóknak a kivitelezési költségek 50%-át kell önerőként vállalnia, a fennmaradó 50%-ot az Alapítvány állja.

A program elindítása óta mintegy 80 millió forint értékben támogatta az Alapítvány okoszebrák kiépítését szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, a fővárosi agglomerációban, illetve az ország által hazánk legveszélyesebb zebráinak megválasztott gyalogátkelőhelyeknél Ózdon és Vácon. Idén július közepén pedig mérföldkőköz érkezett a projekt: átadták ugyanis az ötvenedik okoszebrát, mellyel Szeged egyik frekventált útja gazdagodik.

Forgalmas gyalogátkelőhely válik okosabbá és biztonságosabbá

A szegedi Szabadkai út 54. és Palánkai utca 2. közötti átkelőhely jelentős közúti- és gyalogosforgalmat bonyolít. A hivatalos forgalmi adatok alapján naponta közel 9.000 jármű halad át az útszakaszon, köszönhetően a szentmihályi és röszkei forgalom volumenének, valamint a környék oktatási intézményeinek. A zebra közvetlen környékén található Szegedi Fekete István Általános Iskolába, valamint a Szegedi ÓVI Újvidéki Utcai Óvodájába összesen 275 tanuló és óvodás kisgyerek jár minden nap, nagy részük érinti a frissen okossá vált gyalogosátkelőhelyet is.

2015 és 2020 között 1 súlyos, illetve 1 könnyű sérüléssel járó baleset történt az átkelőn. Az okoszebra segítségével pedig még tovább csökkenthető az esetleges bekövetkező balesetek száma, így növelve a gyalogosátkelőn közlekedők biztonságát. Szeged számára nem ismeretlen az okoszebra, 2020-ban ugyanis már átadásra került egy, az Agyagos utca 4/b és Gyevi utca 12. közötti átkelőnél, mely kapcsán mind a lakosok, mind pedig a városvezetés pozitív tapasztalatokkal rendelkezik.

Ünnepélyes átadó az ötvenedik zebrának

Szeged második, a Generali a Biztonságért Alapítvány kezdeményezésének pedig ötvenedik okoszebrája a mai napon ünnepélyes keretek között, Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagjának, Nagy Sándor, Szeged város alpolgármesterének, Pearl Eran, a Pearl Enterprises ügyvezetője, valamint Dr. Simon-Fiala Donát, a körzet önkormányzati képviselője részvételével került átadásra.

„Noha a kijelölt gyalogátkelőhelyeket a járókelők biztonsága érdekében hozták létre, a statisztikák szerint azonban éppen ezeknél a csomópontoknál fordulnak elő leggyakrabban balesetek. Éppen ezért hozta létre az okoszebra kezdeményezést a fejlesztővel együtt a Generali a Biztonságért Alapítvány, mely elhivatott a közlekedésbiztonság növelése mellett. Az ötvenedik okoszebra telepítése jelentős mérföldkő a program életében, melynek megvalósulása kiemelkedő büszkeség számunkra. Reméljük, hogy a jövőben még több gyalogátkelőhely okosodhat meg és válhat még több ember számára biztonságosabbá, pályázatunk továbbra is nyitva áll” – mondta el Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviseletében.

Mitől lesz okos a zebra?

A SafeCross okoszebra egy innovatív közlekedésbiztonsági, gyalogosvédelmi technika, mely segítségével biztonságosabbá válhatnak a jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyek. A rendszer mozgásirány-érzékelő szenzorokkal, az út két szélén elhelyezett kamerákkal és útburkolatba helyezett aktív LED prizmákkal látja el feladatát: felhívni a közelítő autósok figyelmét a zebrán áthaladó gyalogosokra. A LED fényforrások csak akkor villognak, ha a járókelő áthalad a zebrán vagy megközelíti azt, így figyelmeztetve az autósokat.

Érdemes tudni, hogy a sebesség növekedésével az autóvezető látótere egyre szűkül: a sofőr még 50 km/órás sebességnél is a gyalogátkelőnek csak a középső részét, teljes szélességének csupán 60%-át látja élesen. Az okoszebrák a vezető látóterének fókuszában a LED-fények felvillanásával hívják fel a figyelmet a perifériás látómezőből lelépő gyalogosra. A mért adatok alapján azoknál a gyalogátkelőhelyeknél, ahol már üzemelnek ilyen közlekedésbiztonsági rendszerek, az autóvezetők megállási hajlandósága nagyságrendekkel – 55%-ról 76%-ra – növekedik, fokozva így a gyalogosátkelőhelyek, egyben a közlekedés biztonságát.

Nincs megállás – az embereken múlik, hol lesz a következő okoszebra!

A Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. idén is célul tűzte ki, hogy egy, a rendőrségi statisztikák szerint is veszélyes gyalogosátkelőt alakítson okoszebrává. Ám az idei év célja az is, hogy mindez egy olyan városban történjen, ahol ez idáig még nem létesítettek okoszebrát. Ehhez pedig szükség van azok segítségére, akik számára fontos a biztonságos közlekedés: a Generali a Biztonságért Alapítvány arra kéri az embereket, egy 13-as listából szavazzák meg a szerintük legveszélyesebb gyalogosátkelőt. A legtöbb voksot kapott helyszínre pedig még az idén okoszebrát telepítenek.

A Okoszebrákat telepít a Generali bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: Okoszebrákat telepít a Generali

Vélemény, hozzászólás?