Nyártól újra látogatható a nagyvázsonyi Kinizsi vár

Nyártól újra látogatható a nagyvázsonyi Kinizsi vár olvasható a azutazo.hu weboldalán.

Húsvétkor megnyílik az udvar, nyártól pedig a teljes nagyvázsonyi Kinizsi vár…

A teljes cikk itt olvasható:
Nyártól újra látogatható a nagyvázsonyi Kinizsi vár

Ahogy a azutazo.hu beszámolt ma róla:

Húsvétkor megnyílik az udvar, nyártól pedig a teljes nagyvázsonyi Kinizsi vár látogatható lesz; a műemlék 1,6 milliárd forintból újult meg. A tervek szerint interaktív kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és kulturális rendezvények fogadják majd az érdeklődőket – közölte a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett, hogy 2018-ban régészeti, művészettörténeti és falkutatások kezdődtek a várban, a mostani fejlesztés eredményeként pedig visszaadták az erőd egykori küllemét. Felidézte: a vár története a 14. és 15. század fordulóján kezdődött, amikor a Vezsenyi-család felépítette az akkor még csak udvarház méretű épületet. Ennek helyén emeltette 1463-64 körül Vezsenyi László, Mátyás király lovászmestere Vázsonykő várát, amely a mai belső várral volt azonos.

Az épület egyik leghíresebb tulajdonosa Kinizsi Pál volt, akinek 1473-ban a király adományozta oda az erődöt, melyet átépített és kibővített. Ekkor készült el az ötszintes lakótorony és a nyugati szárny második emelete. Az évszázadok alatt a Kinizsi vár végvári szerepet is betöltött, volt Bocskai István, Bethlen Gábor, majd Thököly Imre kezén is. A Rákóczi-szabadságharc után elvesztette hadi jelentőségét, az új tulajdonos, a Zichy család uradalmi börtönként és gazdasági célokra használta. A helyreállító munkák 1954-ben kezdődtek, ekkor költözött ki a lakótoronyból utolsó lakója. A régészeti feltárások 1955 és 1960 között folytak – tette hozzá a miniszteri biztos. (MTI)

Tovább az eredeti cikkre: Nyártól újra látogatható a nagyvázsonyi Kinizsi vár

Vélemény, hozzászólás?