Nicholas Nixon: A Brown nővérek

Nicholas Nixon: A Brown nővérek olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

2022. március 29. – május 29. – Mai Manó Ház Kurátor:…

A teljes cikk itt olvasható:
Nicholas Nixon: A Brown nővérek

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

  • 2022. március 29. – május 29. – Mai Manó Ház
  • Kurátor: Carlos Gollonet

Nicholas Nixon először 1974-ben fényképezte le akkor 25 éves feleségét Bebét és annak három húgát; Heathert (23), Mimit (15) és Lauriet (21). A legenda szerint ez a fotó nem maradt meg, a negatívot megsemmisítették, mert nem voltak elégedettek az eredménnyel. A következő évben júniusban, Laurie diplomaosztóján újra odaálltak a testvérek Nixon objektíve elé, és az ekkor készült kép már mindannyiuk tetszését elnyerte, így született meg az elhatározás bennük, hogy ezentúl ezt minden évben megismétlik. A Mai Manó Ház tárlatán a fotográfus ezen sokéves, egyben dokumentarista és mégis személyes kísérletéből született munkáit tekinthetik meg a látogatók.

Nicholas Nixon egyedülálló helyet foglal el a kortárs fényképészet soraiban. Elszánt próbálkozásaival csalogatja elő kamerájával az arcok mögött rejtőző történeteket, portréi hű betekintést kínálnak mások életébe. Óvatos odafigyeléssel és törődéssel a fényképész képes megjeleníteni a látható és a láthatatlan közötti feszültséget. Egyszerre válik központtá a különös szakértelemmel kristálytisztán kirajzolódó személy minden vonása és a tekintete mögött megbúvó megannyi érzelmi tartalom. 

Nixon sorozatai társadalmilag érzékeny betekintést kínálnak egyedi élethelyzetekbe és a művész magánéletébe. A képekből kitapintható mély érzelmességből saját emlékeink és érzéseink rezonálnak vissza. Az idő múlásának drámai stilizálást nélkülöző szemléltetéséből kiválik az alkotó több mint öt évtizedes elhivatottsága. Az alkotó egyszerű technikája szinte idejétmúlt, mégis feddhetetlen; nagyformátumú képeiről sugárzik a közvetlenség és az együttműködés a képek szereplőivel, így a látogatók őszinte betekintést nyerhetnek az idősek, a betegek, családok és párok bensőséges kapcsolataiba.

A Brown nővérekről készített sorozata az egyik legerősebb példázata a portrékészítésnek és a kortárs fényképészet időhöz való viszonyának. Nixon képei kétségtelenül magával hordozzák a fényképészet aranykora utáni nosztalgiát és a médium képességét arra, hogy kimerevítse a pillanatot. Az alkotó minden évben portrékat készít a feleségéről, Bebéről és három nővéréről, egy nagyformátumú fényképezőgéppel, természetes fényben és külső helyszínen. Először véletlenül, majd szándékosan, a képeken a szereplők sorrendje mindig azonos: balról kezdve Heather, Mimi, Bebe és végül Laurie. A nők egyes kivételekkel, mindig a kamerába néznek. 

Az első képet Nixon 1974-ben, egy családi találkozó alkalmával készítette a Brown nővérekről, azonban nem volt elégedett és elvetette a képeket. A következő nyáron készítette el a sorozat első darabját, ekkoriban Bebe 25, míg húgai, Heather, Laurie és Mimi pedig 23, 21 és 15 évesek voltak. Az alkotó így emlékezett; “A testvérek teljesen természetesen viselkedtek. Mindenki szerette a képet és innen jött az ötlet. A legtöbb szülő is hasonlóan gondolkodik.” Nixon következő évben fotózta a sorozat második darabját, az elkészült képeket látván felajánlotta, legyen éves tradícióvá a közös portrékészítés. Minden évben csupán egy kép válik a sorozat részévé, amit közös konszenzus alapján választanak ki a nővérek és az alkotó.

A képek önmagukban csupán apró szeletét mutatják az életüknek, de évről évre szemlélve kitűnik, ellenben azzal, hogy gyakran mozdulatlannak látjuk a képek szereplőit, a nővérek sose maradnak változatlanul. Az arcukra rátelepedő idő vasfogának nyoma az elmúlás fájó érzését kelti a nézőben. A kor változása nem pusztán a mélyülő ráncaikban vagy a folyton változó öltözködésben válik ki; beható vizsgálatra előtűnik a bennük lezajló változékony eszmeiség, az egymás iránt érzett tisztelet kölcsönös változása. A sorozatból kényes részletességgel olvashatóak ki az apró tekintetek, a kedélyes mosolyok, a játékos összepillantások és a terhesség felett megoszló örömök szintúgy, mint ahogy a gyász felett érzett fájdalom és kétségbeesés is. 

A Brown nővérekről készített sorozatról először 1999-ben, a MoMA kiadásában jelent meg egy 25 fényképet tartalmazó monográfia. 2005-ben, a Brown testvérekről készített sorozat 30. évfordulójára a képek kiállításra kerültek három kiemelt, egyesült államokbeli intézményben; a MoMA-ban, a Washington D.C.-ben található National Gallery of Artban és a rochesteri George Eastman House-ban. 2008-ban, szintén a MoMA gondozásában, Peter Galassi szövegével jelent meg a The Brown Sisters: Thirty-three Years című kiadvány. Később a spanyol Fundación MAPFRE vásárolta meg a Brown nővérek sorozat jogait és kiadta saját, spanyol monográfiáját Las hermanas Brown (1975-2007) címen. 2014-ben Sarah Hermanson Meister kurátori munkájával nyílt meg a Nicholas Nixon: 40 Years of the Brown Sisters című kiállítás a MoMA-ban, a nagyszabású tárlat után 2022-ben, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban tekinthető meg a sorozat.

További információ: https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-nicholas-nixon-a-brown-noverek

Tovább az eredeti cikkre: Nicholas Nixon: A Brown nővérek

Vélemény, hozzászólás?