Orbán Viktor lett az elnöke az 1998 évi választások után megalakult koalíciós kormánynak. (24 éve)

Orbán Viktor lett az elnöke az 1998 évi választások után megalakult koalíciós kormánynak. (24 éve) olvasható a z ezenanapon.hu weboldalán.

A koalíciós kormányt a Fidesz-Magyar Polgári Párt, az FKgP és a…

A teljes cikk itt olvasható:
Orbán Viktor lett az elnöke az 1998 évi választások után megalakult koalíciós kormánynak. (24 éve)

Ahogy a z ezenanapon.hu beszámolt ma róla: A koalíciós kormányt a Fidesz-Magyar Polgári Párt, az FKgP és a Magyar Demokrata Fórum alkotta.

1982-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte meg jogi tanulmányait, ahol 1987-ben jogi doktori oklevelet szerzett. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium megalapításában, 1984-ben folyóiratának, a „Századvég”-nek a megindításában és szerkesztésében vett részt. 1987-88-ban szociológusgyakornokként a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetének munkatársa volt és továbbképzéseket szervezett. 1988. 03. 30-án Deutsch Tamással megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz), áprilisban a Soros Alapítvány által támogatott Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa lett. Nagy Imre és mártírtársai 1989. júniusi temetésén mondott beszédével vált országosan ismertté, amelyben követelte a szovjet csapatok kivonását és a szabad választások megtartását. Pártja képviselőjeként részt vett az alkotmánymódosítással foglalkozó albizottság munkájában. Szeptembertől a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként az oxfordi Pembroke College-ban tanulmányozta az angol liberális politikai filozófia történetét, de 1990. januárjában – a közelgő parlamenti választások miatt – megszakította ösztöndíját. 1990. áprilisában bejutott a parlamentbe a Fidesz Pest megyei területi listájáról, 1993. májusáig a Fidesz-frakció vezetője volt. 1990. és 1994. között az Interparlamentáris Unió magyar-latin-amerikai tagozatának elnöki tisztségét töltötte be. 1992. szeptemberében a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké választották, majd tagja lett a végrehajtó bizottságnak is. 1993-ban megválasztották az újjászervezett Fidesz elnökévé, az 1994. évi országgyűlési választásokon a Fidesz Fejér megyei listáján szerzett képviselői mandátumot, 1998-ig az országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának elnöke, 1995. szeptemberétől novemberig a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának is tagja volt. Az 1998. július 8-án választották miniszterelnökké.

Tovább az eredeti cikkre: Orbán Viktor lett az elnöke az 1998 évi választások után megalakult koalíciós kormánynak. (24 éve)

Vélemény, hozzászólás?