Március 23-án adják át a Televíziós Újságírók Díját

Március 23-án adják át a Televíziós Újságírók Díját olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

Két rendhagyó év után, idén hagyományos időpontjában osztják ki a Televíziós…

A teljes cikk itt olvasható:
Március 23-án adják át a Televíziós Újságírók Díját

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

Két rendhagyó év után, idén hagyományos időpontjában osztják ki a Televíziós Újságírók Díját. Az ünnepélyes gálaestet 2022. március 23-án rendezik, ekkor jelentik be, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei. 

Televíziós Újságírók Díja Magyarország legrangosabb szakmai értékmérőjének számít, köszönhetően a korábbi évek díjazottjainak, valamint az elismerést övező óriási médiaérdeklődésnek.

Az immár kilencéves múltra visszatekintő, 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus kritikai szempontok alapján emelje ki az előző év legprofesszionálisabb magyar, szórakoztató műfajú tévés teljesítményeit: műsorokat, sorozatokat, műsorvezetőket, zsűritagokat és színészeket.

A hagyományoknak megfelelően az elismerést idén is ünnepélyes gálaesten adják át, melyet március 23-án tartanak, a Budapest Music Centerben.

–    Az előző két évben a koronavírus miatt a szokásos március végi időpont helyett, szeptemberre kellett halasztanunk a díjátadót. Nagyon örültünk, hogy ezekben az időkben végül meg tudtuk rendezni a gálát, de optimálisabb, ha az előző évi díjakat a következő év első felében adjuk át. Ezért rakjuk most vissza az eseményt, a régi bevált időpontjába – mondta Kenderessy Szabolcs, a Televíziós Újságírók Díja alapítója és a SorozatWiki főszerkesztője.

A díjat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. Idén a Televíziós Újságírók Díjának grémiumát a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja.

Fotókredit: Televíziós Újságírók Díja
Az előző évek díjazottjai

2021
Legjobb nagyszabású showműsor – Álarcos énekes
Legjobb vetélkedő vagy sportműsor – Exatlon Hungary
Legjobb reality – Farm VIP
Legjobb talkshow – DTK: Elviszlek magammal
Legjobb zsűritag – Bereczki Zoltán (Sztárban Sztár)
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra (Újratervezés)
Legjobb férfi műsorvezető – Istenes Bence (Álarcos énekes)
Legjobb heti sorozat – Mellékhatás
Legjobb napi sorozat – Mintaapák
Legjobb színésznő – Sztarenki Dóra (Mellékhatás)
Legjobb színész – Scherer Péter (Apatigris)
Legjobb mellékszereplő – Barta Ágnes (Mellékhatás)

2020
Legjobb nagyszabású showműsor – X-Faktor
Legjobb vetélkedő – Exatlon Hungary
Legjobb reality – Cápák között
Legjobb gasztro reality – Gasztroangyal
Legjobb talkshow – Lakástalkshow
Legjobb zsűritag – ByeAlex
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Till Attila
Legjobb sorozat – A mi kis falunk
Legjobb színésznő – Balsai Móni
Legjobb színész – Nagy Ervin
Legjobb mellékszereplő – Anger Zsolt

2019
Legjobb nagyszabású showműsor – X-Faktor
Legjobb comedy show – Észbontók
Legjobb vetélkedő – Áll az alku
Legjobb reality – Survivor
Legjobb gasztro reality – A Konyhafőnök VIP
Legjobb talkshow – DTK: Elviszlek magammal
Legjobb zsűritag – Majoros Péter Majka
Legjobb női műsorvezető – Liptai Claudia
Legjobb férfi műsorvezető – Istenes Bence
Legjobb sorozat – Aranyélet
Legjobb új sorozat – A Tanár
Legjobb színésznő – Kovács Patrícia
Legjobb színész – Thuróczy Szabolcs
Legjobb mellékszereplő – Danis Lídia

2018
Legjobb nagyszabású showműsor – Ninja Warrior Hungary
Legjobb comedy show – Gyertek át!
Legjobb vetélkedő – Az 50 milliós játszma
Legjobb reality – Survivor
Legjobb gasztro reality – A Konyhafőnök VIP
Legjobb zsűritag – Liptai Claudia
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Till Attila
Legjobb magyar sorozat – Terápia
Legjobb színésznő – Lovas Rozi
Legjobb színész – Mácsai Pál
Legjobb mellékszereplő – Debreczeny Csaba

2017
Legjobb nagyszabású show-műsor – A Nagy Duett
Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
Legjobb comedy show – Gyertek át szombat este!
Legjobb reality – A Konyhafőnök
Legjobb dokumentarista reality: Dalfutár
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Sebestyén Balázs
Legjobb magyar sorozat – Aranyélet
Legjobb színésznő – Ónodi Eszter
Legjobb színész – Anger Zsolt
Legjobb mellékszereplő – Farkas Franciska
Legjobb zsűritag – Gáspár Laci

2016
Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
Legjobb comedy show – Gyertek át szombat este!
Legjobb talkshow – Összezárva Friderikusszal
Legjobb reality – Szelfi
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Sebestyén Balázs
Legjobb magyar sorozat – Aranyélet
Legjobb színésznő – Ónodi Eszter
Legjobb színész – Scherer Péter

2015
Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
Legjobb vetélkedő – A konyhafőnök
Legjobb stand-up comedy / talk show – Showder Klub
Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető – Gundel Takács Gábor
Legjobb magyar sorozat – Terápia
Legjobb színésznő – Gubík Ági
Legjobb színész – Mácsai Pál

2014
Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
Legjobb stand-up comedy / talk show – Showder klub
Legjobb női műsorvezető – Liptai Claudia
Legjobb férfi műsorvezető – Gundel Takács Gábor
Legjobb magyar sorozat – Társas játék

Tovább az eredeti cikkre: Március 23-án adják át a Televíziós Újságírók Díját

Vélemény, hozzászólás?