A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet szerzett az Európa-bajnokságon

Van valami varázslatos abban, amikor egy csapat hosszú évek küzdelmei után végre újra eléri azt, amiért generációk dolgoztak. Így történt ez a magyar női kézilabda-válogatott esetében is, akik tizenkét év szünet után újra felállhattak az Európa-bajnokság dobogójára. A helyszín Bécs, a hangulat felejthetetlen, az ellenfél pedig nem más, mint az örök rivális, Franciaország. És a végeredmény? 25–24, magyar győzelem. Egyetlen gól, ami történelmet írt.

Szemerey visszatért és parádézott

A mérkőzés egyik legnagyobb hőse kétségtelenül Szemerey Zsófi volt, aki sérüléséből visszatérve újra bizonyította, miért tartják őt az egyik legjobb kapusnak. Az első félidőben tíz lövésből ötöt hárított, ezzel megalapozva a csapat önbizalmát. De nem csak ő emelkedett ki: Klujber Katrin hidegvérrel értékesítette mind az öt büntetőt, amire a legnagyobb nyomás alatt is szükség volt.

Az első félidő: A magyar szív diadala

Az első félidő igazi érzelmi hullámvasút volt. A franciák ugyan hamar vezetést szereztek, de a magyar csapat nem hagyta magát. Kuczora Csenge bombagólja, Szöllősi-Schatzl Nadine bal szélről érkező találatai, és a lelátóról zúgó „Hozz rá víg esztendőt!” mind hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarok 13–12-es előnnyel fordulhattak a szünetre.

A második félidő: Feszült hajrá és történelmi győzelem

A második félidő elején úgy tűnt, a magyar válogatott diktálja a tempót. Többször is sikerült két-három gólos előnyt szerezni, de a franciák nem adták fel. Az utolsó tíz perc maga volt a dráma: felváltva születtek a gólok, és a döntés az utolsó másodpercekre maradt. Klujber ötödik büntetője és Győri-Lukács Viktória utolsó pillanatos találata azonban eldöntötte a mérkőzést. A franciák utolsó támadását a magyar védelem állította meg, és ezzel tizenkét év után újra bronzérmes lett a magyar válogatott.

Mit jelent ez a siker?

Ez az eredmény nemcsak a sportolók, hanem az egész ország számára is hatalmas jelentőséggel bír. A kézilabda mindig is fontos része volt a magyar sportkultúrának, és ez a bronzérem bizonyíték arra, hogy még mindig ott vagyunk Európa elitjében. A csapat teljesítménye inspirációt adhat a jövő generációinak, és visszaadhatja a szurkolók hitét abban, hogy a magyar kézilabda újra régi fényében tündökölhet.

Most pedig jöhet az ünneplés, hiszen mindannyian megérdemlik. Ahogy a lelátón skandálták: „Itthon vagyunk!” És valóban, ez a csapat végig otthon érezte magát, akárhol is játszott.