Októberben lesz idén a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Októberben lesz idén a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál olvasható a mmonline.hu weboldalán.

Október elején rendezik idén az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az…

A teljes cikk itt olvasható:
Októberben lesz idén a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

Október elején rendezik idén az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket május 31-ig várják.

A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről-évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, s egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására. A hét eddigi versenyre ötven országból mintegy 2800 filmet neveztek.

A következő filmes seregszemlére május 31-én éjfélig lehet benyújtani a műveket. Pályázni játékfilmmel, rövidfilmmel – műfaji és technikai megkötés nélkül, legfeljebb 51 perces alkotással – és dokumentumfilmmel lehet – írja az MTI a szervezők közlése alapján. A versenyre korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók, alkotócsoportok olyan filmekkel, amelyek 2022. január 1-je után készültek. A szervezők várják azokat a műveket is, amelyekben filmművészetet tanuló rendező vagy operatőr szakos egyetemi hallgatók részt vettek.

A versenyprogramot operatőrök, rendezők, filmes szakemberek alkotta előzsűri állítja össze, a fesztivál elismeréseit pedig a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) vezetője, Szabó Gábor által elnökölt nemzetközi zsűri ítéli oda. A fesztiválra érkezett pályaműveket a szakemberek az operatőri teljesítmény alapján értékelik, ugyanakkor figyelembe veszik a film egészének művészi színvonalát. Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón, a beérkező pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak.

A fesztivált október 8. és 12. között rendezik Magyarország egyik legszebb, több mint százéves, hagyományos filmszínházában, a Belvárosi moziban. A fesztivál programjában idén is szerepel a tavaly indított Magyar Operatőrök Hete elnevezésű szekció, melynek filmjeit a beküldött alkotásokból a zsűri választja ki. A nyertest a HCA díjazza.

A Októberben lesz idén a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: Októberben lesz idén a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Vélemény, hozzászólás?