Közel 200.000 látogatót várnak Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére

Közel 200.000 látogatót várnak Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére olvasható a azutazo.hu weboldalán.

Az augusztusi bugaci rendezvényen a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mellett 27 nemzet…

A teljes cikk itt olvasható:
Közel 200.000 látogatót várnak Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére

Ahogy a azutazo.hu beszámolt ma róla:

Az augusztusi bugaci rendezvényen a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mellett 27 nemzet miniszteri szintű delegációja vesz részt.

Augusztus 12. és 14. között hetedik alkalommal rendezik meg a Kurultajt (Magyar Törzsi Gyűlést), mely minden második évben újraegyesíti a hun és türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező nemzeteket, hogy közösen idézhessék fel ősi hagyományaikat. A programok között íjászat, solymászat, lovas vetélkedők és különböző erőpróbák is szerepelnek, különlegességként pedig egy közel ezer fős „nomád vonulást” és a világ legnagyobb jurtájában nyíló, a hun korszakot bemutató régészeti- antropológiai kiállítást is megcsodálhatnak az érdeklődők. A hagyományőrző látványosságok óriási élményt jelentenek kicsik és nagyok számára egyaránt, miközben méltó módon tisztelegnek nemzetalapító őseinknek, lovasnomád múltunknak és a testvérnépeinkkel való összetartozásnak. A Kurultaj 3 napja alatt több mint 200.000 látogatót vár Bugacra a szervező Magyar-Turán Alapítvány.

2007-ben, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológus-humánbiológus kutatójának, Bíró András Zsoltnak a kezdeményezésére szervezték meg az első modern kori Kurultajt, mely mára a lovasnomád múlttal rendelkező nemzetek összetartozásának és rokonságának legnagyobb közös ünnepévé nőtte ki magát. Az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen minden hun, illetve türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező rokonnép részt vesz, hogy együtt állítsanak méltó emléket a sztyeppei lovasnomád kultúrának és a nagy ősöknek – köztük Attila és Árpád vezérnek, Karcig batirnak vagy Amir Timurnak -, valamint izgalmas és látványos módon mutassák be a nagyközönségnek nemzeti történelmünk legkorábbi sajátosságait és hagyományait.

Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye ezúttal augusztus 12. és 14. között várja az érdeklődőket Bugacon hihetetlenül színes programokkal és látványosságokkal. Látható lesz a világ legjobb lovasíjászainak bemutatója, nomád és lándzsás lovasharc, solymászat és agarászat, felelevenednek az ősi erőpróbák, de a bothúzó és az övbirkózó nemzeti bajnokság is a Magyar Törzsi Gyűlés keretein belül zajlik majd. A vállalkozó szelleműek még saját magukat is megmérettethetik: lovas és íjász vetélkedőkön is kipróbálhatják, hogyan álltak volna helyt a sztyeppék népei között. A Kurultaj egyik fő látványossága a grandiózus „nomád vonulás” lesz: közel 1000 harcos, nők és gyerekek, valamint haszonállatok vonulnak fel a lovasnomád hagyományoknak tisztelgő, korhű öltözékben és felszerelésben. A rendezvényre ráadásul felépül egy hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád szállás is, amely hűen érzékelteti a Honfoglalás korát – mintha valóban visszarepülnénk az időben.

A hadi programok, kulturális- és sportesemények mellett a nagy előadó sátorban a magyar őstörténetről és a lovas-nomád civilizációról szóló tudományos-ismeretterjesztő előadásokon is részt vehetnek a látogatók, mégpedig elismert történészek, antropológusok, genetikusok, régészek és etnográfusok tolmácsolásában.

A szervezők természetesen a nagy melegre és a több mint 200000 fős látogatói számra is alaposan felkészülnek: az árnyékolt szabadtéri lelátó mellett baba-mama jurta, játszóház, pihenősátrak, párakapuk és ingyenes ivóvíz is a vendégek rendelkezésére áll majd. „Idén is a Magyar Törzsi Gyűlés fővédnöke lesz Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény díszmegnyitóján Kövér László házelnök úr mond köszöntőt, de vendégünk lesz többek között Baghdad Amreyev, a Türk Államok Szervezetének elnöke, illetve Necmettin Bilal Erdoğan, az Ethnosport Világszövetség elnöke, a török miniszterelnök fia is.

Tovább az eredeti cikkre: Közel 200.000 látogatót várnak Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére

Vélemény, hozzászólás?