Kecskeméten megszületett Kodály Zoltán, Kossuth-díjas, világhírű zenepedagógus, zeneszerző és népdalgyűjtő. (136 éve)

Kecskeméten megszületett Kodály Zoltán, Kossuth-díjas, világhírű zenepedagógus, zeneszerző és népdalgyűjtő. (136 éve) »» Az 1882-ben született Kodály Zoltán igen fiatalon és önerőből tanult meg játszani négyféle hangszeren. 18 éves korától a bölcsészkarral párhuzamosan a Zeneakadémiára is járt, ahol 25 évesen már tanárként dolgozott. Zenedarabjain könnyen felismerhető, hogy érdeklődésének alapja elsősorban a magyar népdal és népzene volt. Kortársával és barátjával, Bartók Bélával együtt hosszú évekig járták a magyar falvakat, hogy összegyűjtsék a még fellelhető népdalokat. Az 1920-as években már külföldön is játszották darabjait, de első igazi hazai sikere 1923-ban volt a Psalmus Hungaricus, majd ezt követte a Háry János és a Székelyfonó. Hírnevét nemcsak műveinek, de zenepedagógusi munkásságának is köszönheti. Kifejezetten gyerekkarok számára mintegy ötven művet írt, a zenetanításban pedig máig is világszerte alkalmazzák a Kodály-módszert. Mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar népművészetet világszerte minél többen megismerhessék. Számos kitüntetést kapott, több egyetemnek volt díszdoktora. 85 éves korában, 1967-ben halt meg.

A cikket itt olvashatod tovább: #Ezenanapon / Kecskeméten megszületett Kodály Zoltán, Kossuth-díjas, világhírű zenepedagógus, zeneszerző és népdalgyűjtő. (136 éve)

{$excerpt:n}