Jóval későbbre tolódhat a nyugdíj a magyarok szerint

Jóval későbbre tolódhat a nyugdíj a magyarok szerint olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

Bár egyre több 35 év alatti fiatal kezd el takarékoskodni önkéntes…

A teljes cikk itt olvasható:
Jóval későbbre tolódhat a nyugdíj a magyarok szerint

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

Bár egyre több 35 év alatti fiatal kezd el takarékoskodni önkéntes nyugdíjpénztár segítségével, kifejezetten a nyugdíjas évekre összességében még mindig kevesen tesznek félre. A nyugdíjcélú megtakarítási hajlandóság logikus módon a nyugdíj előtt állóknál a legmagasabb. A Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztárnál 2021-ben éves szinten a 21-30-asok körében az egyéni befizetések összege átlagosan 113 ezer forint volt, az 51-60 éveseknél már 209 ezer forintra, a 61-70 éveseknél pedig 278 ezer forintra rúgott. A Prémium Pénztárak kutatása szerint egyébként a magyarok a nyugdíjkorhatár emelésével számolnak, a legpesszimistább fiatalok szerint ők 73-74 évesen mehetnek majd nyugdíjba.

Több változást is hozott az idei év a nyugdíjaknál, többek között 2022-től 65 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár az 1957-ben vagy az azt követően születettek körében. A fiatalabbak azonban ennél jóval későbbre saccolják a nyugdíjas éveik kezdetét – derült ki a Prémium Önkéntes Pénztárak reprezentatív kutatásából. 

Később mehetnek nyugdíjba

A felmérés szerint a nyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkező, dolgozó magyarok a nyugdíjkorhatár emelkedését várják: a jövőbeni nyugdíjkorhatárt átlagosan 71 évre tették a megkérdezettek, ez jóval több a mostani szabályozásban szereplőnél.  

A most 18-24 évesek arra számítanak, hogy ők már csak 74 évesen mehetnek majd nyugdíjba. A 25-34 évesek pedig 73 évre teszik ezt. 72 évvel számolnak a most 35-44 évesek, a 45-54 év közöttiek 68,8 évvel, az 55-64 évesek pedig 66,4 évvel kalkulálnak.

„A várható élettartam a 2010-es évek közepe óta lassuló ütemben, de folyamatosan nő, így egyre több lesz azoknak az éveknek a száma, amikor a munkabér helyett a nyugdíjból és a megtakarításokból kell megélni. A felmérésből az is kiderül, hogy kifejezetten a nyugdíjas éveire a megkérdezettek mindössze 17 százaléka spórol, ugyanakkor a nyugdíjhoz közelebb állóknál már jóval magasabb az arány. Az 50-64 éveseknél már 31 százalékra emelkedik a nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya. A nyugdíjkorhatár közeledtével tehát egyre többen ismerik fel, az állami juttatás nem biztos, hogy elegendő lesz az aktív évek alatt megszokott életszínvonal fenntartásához és egyre fontosabbá válnak a megtakarítások” – mondta Pataki Tímea, a Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke. 

Évi több mint 200 ezer forint

Ezzel összhangban vannak a Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár saját adatai is. Kedvező változás, hogy egyre inkább megjelennek a tagok között a fiatalok – a hat évvel ezelőtti helyzethez képest 2021-re a 21-30 éves belépők aránya 10 százalékról 20 százalékra emelkedett -, a nyugdíjcélú megtakarítási hajlandóság ugyanakkor még mindig a nyugdíj előtt állóknál a legmagasabb. 

A Prémium saját adataiból látható, hogy az átlagos egyéni befizetés tavaly 202 ezer forint volt. A befizetések összege azzal párhuzamosan emelkedik, ahogy fogy az idő a nyugdíjig: míg 2021-ben éves szinten ez az összeg az egyéni befizetéseknél átlagosan 113 ezer forint volt a 21-30-asok körében, az 51-60 éveseknél már 209 ezer forintra ugrott, a 61-70 évesek körében pedig elérte a 278 ezer forintot. A 31-40 évesek felhalmozott vagyona 4,8 milliárd forintot tett ki, az 51-60 éveseké meghaladta a 21,7 milliárd forintot, míg a tagok összvagyona a 2017-es évvégi 48 milliárd forintról 62 milliárd forintra nőtt 2022 februárjáig. 

A Prémium Nyugdíjpénztárnál a belépéskori átlagéletkor egyébként 2021-ben 39 év volt, a tagok között a legnagyobb arányban, 34 százalékkal a 31-40 évesek képviseltetik magukat, a 41-50 évesek aránya pedig 33 százalék. 

Saját megtakarítások kontra állami nyugdíj

A kutatás és a Pénztár saját adatai szerint is a fiatalok tudatosabbak és felismerték a saját megtakarítások szerepét is. A 18-34 évesek között még 63 százalék, míg a 35-49 évesek között már csak 48 százalék támaszkodna majd a megtakarításaira, befektetéseire a nyugdíjas mindennapokban. A nyugdíj melletti munkát, mint bevételi forrást ellenben inkább az idősebbek említették, az 50-64 évesek fele számít arra, hogy nyugdíjasként is dolgozik majd. 

Jó lehetőség a visszatérítés

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy jó apropót ad a takarékoskodásra az egyszeri, a gyermeket nevelőknek adott adóvisszatérítés, ezt az összeget az érintettek nagy része már februárban megkapta. Ez egyrészt fókuszba helyezte a személyi jövedelemadót érintő kedvezményeket. Jelenleg ugyanis a Prémium Pénztárak kutatása szerint csak minden harmadik ember tudja, hogy a pénztári tagság mellé állami támogatás is jár. Jelentős adó-visszatérítésről van szó, amit a pénztártagok minden évben a befizetéseik 20 százalékát, maximum évi 150 ezer forintot kaphatnak. Másrészt pedig az idén beérkező, egyszeri visszatérítés jó alapot adhat a takarékoskodásra vagy annak megkezdésére, amennyiben valaki megteheti, érdemes hosszú távú, például nyugdíjcélú megtakarításra befizetni a kérdéses összeget vagy annak egy részét. 

A Prémium reméli, hogy 2022-re még többen ismerik fel a pénztári megoldások előnyeit, és egyre többen veszik igénybe az ezekhez járó állami támogatást. 

A kutatásról

A nem egészség- vagy önkéntes nyugdíjpénztári tagok közötti kérdőíves, online reprezentatív kutatást a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak) körében végezték, ezer fős mintán, amely nem, életkor, iskolai végzettség és lakóhely alapján reprezentálja a vizsgált sokaságot. Az adatfelvétel 2021. augusztus 24. – szeptember 7. között történt. 

Tovább az eredeti cikkre: Jóval későbbre tolódhat a nyugdíj a magyarok szerint

Vélemény, hozzászólás?