Így töltik a nyarat a gyerekek

Így töltik a nyarat a gyerekek olvasható a mmonline.hu weboldalán.

A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül…

A teljes cikk itt olvasható:
Így töltik a nyarat a gyerekek

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül töltenek otthon idén nyáron a gyerekek – egyebek közt ez derül ki a Yettel és az Xplora közös, reprezentatív kutatásból, amely többek között azt is vizsgálta, hogy a szülők miként oldják meg gyermekük elhelyezését a nyáron. A válaszok alapján az is kiderült: a mai szülők gyerekkorukban sokkal nagyobb szabadságot kaptak, mint a mostani gyerekek, viszont azoknak a gyerekeknek, akik bármikor elérhetőek – akár mobilon, akár karon viselhető okoseszközön – nagyobb önállóságot adnak a szülők.

 

A nyári szünidő 11 hetéből összességében átlagosan 5 hetet lesznek úgy otthon a gyerekek, hogy nem szerveznek nekik külön programot, tehát sem tábor, sem a nagyszülők, sem családi nyaralás nem színesítik a vakációt – derül ki a friss országos reprezentatív kutatásból, amelyet 5-11 éves, többnyire alsó tagozatos gyerekek szülei körében végeztek. Ennek legfőbb oka, hogy a szülők sok esetben a home office miatt egyébként is otthon vannak, így meg tudják oldani a felügyeletet, de sajnos szerepet játszik az is, hogy a plusz elfoglaltság szervezését anyagilag nem engedhetik meg maguknak.

 

A szünidei programok tekintetében a családi nyaralás áll az első helyen: a válaszadók visszajelzései alapján a gyerekek bő háromnegyede (77%) tud majd így kikapcsolódni. A nagyszülőknél is komoly forgalom várható, ötből három család (58%) vesz igénybe nagyszülői segítséget akár hosszabb időre a vakáció alatt. Népszerű programnak ígérkeznek emellett a napközis táborok is; a szülők mintegy fele (48%) biztosan élni fog e lehetőséggel a gyermekei elhelyezésére, míg többnapos ottalvós táborba várhatóan csak az 5-11 éves gyerekek 15%-át íratják be.

 

Hívogató táborok

A valamilyen táborban résztvevő gyerekek körében a legnépszerűbb a sport-, illetve edzőtáborok (a válaszadók 37%-a vesz részt ilyen tematikájú táborban), majd a kaland-, és élménytáborok (29%), az alkotó, kreatív tematikájú táborok (24%), valamint az Erzsébet táborok (18%) következnek. Azok a lehetőségek, amelyek valamilyen digitális tudáshoz, tanuláshoz kapcsolódnak, egyelőre kevésbé népszerűek itthon (7%), de már közkedveltebbek például a hagyományőrző táboroknál (5%).

 

Akit szabadnak neveltek, szabadabban nevel

A kutatás arra is kitért, hogy a szülők mennyire engedékenyek azzal kapcsolatban, hogy gyerekük egyedül maradjon otthon vagy kísérő nélkül hagyja el a lakást. Nem meglepő módon minél idősebb a gyermek, annál valószínűbb, hogy legalább olykor-olykor egyedül elmehet rövid időre, pl. iskolába, kerékpározni, edzésre vagy a barátaival találkozni. Míg az 5-7 éves gyermekek közül csak minden nyolcadiknak engedik meg ezt a szülei, addig a 8-9 évesek már felének, valamint a 10-11 évesek háromnegyedének. Vidéken jóval engedékenyebbek a szülők, ott az 5-11 éves gyerekek mintegy fele élvez ebben szabadságot, míg a fővárosiak közül mindössze minden harmadik.

 

A magyar szülők még inkább meggondolják, ha otthon kell hagyni egyedül gyermeküket. Az 5-7 évesek esetén, akár csak az elmenetelnél, csak minden nyolcadik gyerek lehet egyedül a lakásban, míg a 8-9 évesek esetén tízből négy, a 10-11 évesek esetén pedig minden harmadik.

 

A válaszadó szülők gyerekként nagyobb szabadságot kaptak régen; tízből mindössze egy-kettő (kb. 15%) nem mehetett sehova egyedül. A generációs mintát viszont jól tükrözi az eredmény, hiszen akit régen elengedtek a szülei, főleg hosszabb időre, az most a gyermekével kapcsolatban is engedékenyebb e téren, míg akiket szigorúbban fogtak, annak általában a gyerekei sem mehetnek sehová kíséret nélkül.

 

Ha van min elérni a gyereket, a szülők is engedékenyebbek

A friss kutatás vizsgálta a szülői attitűdöt olyan szempontból is, hogy vajon engedékenyebbek-e akkor, ha egyébként valamilyen eszközön elérhetik a gyermeket, akkor is, ha nincs a közelben. Mind a szülő, mind pedig a gyermek szempontjából hasonló eredmények születtek (a szülők 80%-a szerint a gyereknek is nagyon fontos, hogy bármikor el tudja őt érni, míg a szülők 78%-nak fontos, hogy gyermekét mindig elérje, ha nincs vele), azaz egyértelmű az igény arra, hogy bármikor-bárhogy elérhessék egymást. Az eredményekből kiderül, hogy minél idősebb a gyerek, annál valószínűbb, hogy már rendelkezik például egy karon viselhető, SIM-kártyás okoseszközzel.

A Így töltik a nyarat a gyerekek bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: Így töltik a nyarat a gyerekek

Vélemény, hozzászólás?