Így sikerült 2021 a legnagyobb médiaügynökségeknek

Így sikerült 2021 a legnagyobb médiaügynökségeknek olvasható a mmonline.hu weboldalán.

Jobb évet zárt a 15 legmagasabb árbevételű médiaügynökség tavaly, mint 2020-ban.…

A teljes cikk itt olvasható:
Így sikerült 2021 a legnagyobb médiaügynökségeknek

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

Jobb évet zárt a 15 legmagasabb árbevételű médiaügynökség tavaly, mint 2020-ban. Az összesített árbevételük közel 15 százalékkal bővült, és a piaci szereplők többsége is nagyobb bevételt ért el, mint egy évvel korábban. A New Land Media továbbra is utcahosszal vezet minden más szereplő előtt.

A top 15 médiaügynökség 2020-ban együtt 169,8 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az elmúlt esztendőben ezt 194,4 milliárdra tornázták fel, azaz 14,4 százalékkal bővült a bevételük. Egy évvel korábban az adózott eredményük jobban visszaesett, mint az árbevételük, a friss adatok alapján fordított trend látszik. Amíg 2020-ban ez a 15 médiaügynökség 6,3 milliárd forint adózott eredményt söpört be, addig tavaly 20,7 százalékkal többet, 7,6 milliárdot.

Szétbontott adatok

Ahogy a számokból is látható, az árbevétel terén a New Land Media ismét nagyon kilógott az ügynökségek sorából. Egymagukban nagyon megmozgathatják az összesített eredményeket, ezért megnéztük a fentieket úgy is, hogy kivettük a New Land Mediát a listáról. Ebben az esetben a top 14 médiaügynökség 2020-ban 99,4 milliárd, 2021-ben 114 milliárd forint nettó árbevételt produkált. Ez 14,7 százalékos bővülés, azaz majdnem pontosan ugyanannyi, mint a teljes top 15 esetén. A top 14 adózott eredménye terén már más a helyzet, a New Land nélkül két évvel ezelőtt 3,2 milliárd, 2021-ben 2,8 milliárd forintot tett ki az együttes profitjuk, ami 12 százalékos csökkenés.

Tavaly a 15 médiaügynökségből 12 növekvő árbevételt mutatott fel. Javuló adózott eredménye viszont csak hét szereplőnek volt, nyolcnál kisebb volt a nyereség a korábbi évinél. Veszteséges működést pedig mindkét évben csak egyetlen médiaügynökségnél láthatunk.

Érdemes úgy is megnézni az adatokat, hogy kettébontjuk a mezőnyt hazai és külföldi tulajdonú ügynökségekre. A listán szereplő magyar tulajdonú cégek 2020-ban 83,2 milliárd, 2021-ben 90,5 milliárd forint nettó árbevételt lapátoltak össze. Ez azt jelenti, hogy a top 15-ön belül a hazai cégek részaránya a bevételek tekintetében 2020-ban 49 százalékot, 2021-ben 46,5 százalékot tett ki. Ugyanakkor érdekes módon az adózott eredmények terén más a helyzet. A magyar tulajdonú médiaügynökségek 2020-ban 59,6, tavaly 67,5 százalékos részarányt mutattak fel. Azaz az árbevétel-arányos eredményük jobb volt, mint a nemzetközi társaik esetén.

 

Az összeállításunkban szereplő ügynökségek által foglalkoztatottak száma 2021-ben 738 fő volt. Ez magasabb, mint a 2020-as 728 fős létszám, viszont a 2019-es 743-hoz képest csökkenést jelent. Mondjuk ennyi cégnél ez összességében nem nagy kilengés, inkább egy stagnáló szintet mutat.

Csoportok bevételek

A már emlegetett New Land Media 2019-ben és 2020-ban majdnem ugyanakkora, 70-70 milliárd forintos árbevételt hozott össze. Az adózott eredményük viszont jóval kisebb volt 2020-ban, konkrétan 2019-ben közel hatmilliárd, míg 2020-ban alig több mint hárommilliárd forint profitot értek el. Az elmúlt esztendőben viszont közel tízmilliárd forinttal bővült a nettó árbevételük, ami 14 százalékos növekedés. Az eredményük ezzel párhuzamosan 4,79 milliárd forintra hízott, azaz 2020-hoz viszonyítva 55 százalékkal nőtt. Igaz, még ezzel sem érték el a nyereség terén rekordnak számító 2019-es évük szintjét.

A New Landhez hasonlóan a Media Dynamics ügynökség is Balásy Gyula érdekeltsége, azaz a Lounge Group része. Nekik már nem volt olyan jó évük, mint a testvércégüknek. A 2020-as 9,4 milliárd forintos árbevételük 7,2 milliárdra, az eredményük pedig 441 millió forintról 210 millióra olvadt.

A GroupM-hez tartozó ügynökségek továbbra is markáns szereplői a piacnak. Az ügynökségi csoporton belül a legnagyobbnak a Wavemaker csoport számít. Ebbe a körbe öt cég tartozik, a névadó társaság mellett az Mfuture, a METs, a MwaveM és a Team Red Media alkotja ezt a kört, amely együtt 19,3 milliárd forintot kasszírozott tavaly. Ez 2020-hoz viszonyítva közel 18 százalékos növekedés. Bővült az eredményük is, ami 2021-ben 575 millió forintot tett ki, azaz 23 százalékkal nőtt.

A GroupM-en belüli házi versenyben a Wavemaker csoportot a Mediacom követi 12,7 milliárd forintos nettó árbevétellel, ők 2020-hoz viszonyítva 6,2 százalékot nőttek. Szorosan jön utánuk a Mindshare, mely egy kisebb céget, a Media Insightot is magában foglalja, az árbevételük pedig 12,4 milliárd forintot tett ki. A Mindshare esetén nagyobb, 12,6 százalékos volt a növekedés a korábbi évhez képest.

Az öt legnagyobb hazai médiaügynökség árbevétele és eredménye

(millió forint)

* A Wavemaker Hungary Kft., az Mfuture Hungary Kft., a METs Hungary Kft., az MwaveM Hungary Kft. és a TRM Kft. összesített eredménye;

** A Media Insight Kft. bevételével együtt.

Forrás: az Igazságügyi Minisztérium adatbázisa

 

 

Heszler Róbert

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, ami már megvásárolható digitális formában is, ide kattintva.

A Így sikerült 2021 a legnagyobb médiaügynökségeknek bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: Így sikerült 2021 a legnagyobb médiaügynökségeknek

Vélemény, hozzászólás?