Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban

Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban olvasható a azutazo.hu weboldalán.

A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II.…

A teljes cikk itt olvasható:
Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban

Ahogy a azutazo.hu beszámolt ma róla:

A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson vasárnap Szob és Verőce között.

A II. Dunakanyari hajós felvonulásra 98 hajó regisztrált, és a Mahart Budapest nevű felvezető hajója mellett csatlakozott a rendezvényhez a Dunaújváros aknamentesítő hajó is, a vízügy Luppa kitűzőhajója, a katasztrófavédelem Foka hajója és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hajója is. Az első felvonulást azért indították el tavaly, hogy ezzel a látványos akcióval hívják fel a figyelmet erre az országrészre.

Az eseményen elhangzott, hogy 40 esztendő után két évvel ezelőtt lett újra kikötője Szobnak, de 25 évig Verőcének se volt olyan kikötője, amely fogadni tudta volna a Budapest hajót, a két település között pedig Zebegényben is épült új kikötő.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő fontosnak nevezte, hogy a turisztika egyik jelentős célpontjaként tekintsenek a Dunakanyarra, amely a magyar gazdaság erősödéséhez is hozzájárul. Ahhoz, hogy tovább lehessen erősíteni a magyar gazdaságot, egyik húzóágazatát, a turisztikát is erősíteni kell – tette hozzá. A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az idei első negyedévben a vendéglátás árbevétele csaknem 280 milliárd forint volt, ezzel az egy évvel korábbi duplájára emelkedett. “Ha nem is fogjuk elérni a 2019-es rekordévet, amikor 41 millió vendégéjszakával számolhattunk, 36-37 millió vendégéjszakát várhatunk az idei évben, ez 20 százalékos forgalomnövekedést jelent majd a szálláshelyeken és a vendéglátásban a tavalyi évhez viszonyítva” – mondta. (MTI)

Tovább az eredeti cikkre: Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban

Vélemény, hozzászólás?