FEJÉR ERNŐ: POST SCRIPTUM

FEJÉR ERNŐ: POST SCRIPTUM olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

2022. április 1. – 2022. május 29. – Mai Manó Ház…

A teljes cikk itt olvasható:
FEJÉR ERNŐ: POST SCRIPTUM

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

2022. április 1. – 2022. május 29. – Mai Manó Ház

Post Scriptum címmel nyílik Fejér Ernő Balogh Rudolf-, Kondor Béla és Életmű-díjas fotó- és képzőművész kiállítása a Mai Manó Házban. Fejér az 1970-es évektől alkot fotóművészként, azonban az analóg eljárások eltűnése és a digitalizáció révén elinflálódó képi kultúra hatására 2005-ben felhagyott a fotográfiával. Jelen tárlat arra tesz kísérletet, hogy a hetvenes évektől a kilencvenes évek elejéig készült alkotásokat retrospektív módon egy új, szabadabb konstellációban: a törés utániság kontextusában mutassa be. Fejér 2021-ben az alkotóművészetből is kihátrált. Ahogyan weboldalán olvasható: “ami ez után keletkezik, az Post Scriptum.” Életművét lezártnak tekinti.

Fejér Ernő Balogh Rudolf-, Kondor Béla és Életmű-díjas fotó- és képzőművész 1945-ben született Miskolcon. A hatvanas években művészeti tanulmányokat folytatott, majd a miskolci József Attila Könyvtár Kiállítótermében és a Miskolci Galériában végzett kultúraszervező feladatainak révén, úgymond „kényszerből” kezdett el a fotográfiával professzionális módon foglalkozni. 1979-ben szerzett fényképész oklevelet és kezdett el csoportos kiállításokon bemutatkozni, fotográfiai szaklapokban publikálni. 1986-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.

Sorozatait már első alkotó időszakában is egy autonóm, a kor fotográfiai divatjaitól eltérő attitűd jellemzi: a szociográf, dokumentarista kereteket a közép-kelet-európai identitás gótikus hangulatai, sötét tónusai tágítják egy holisztikusabb szemléletmód irányába. Többek között a nyolcvanas években készült Vesztesek és Halál című sorozatai sem a rendszerváltás előtti neoavantgárd ellenkultúra hangján szólalnak meg, hanem egy mondhatni ellentétes stratégia mentén fejtik ki hatásukat, miszerint nem csak a rendszer keretein belül, akkoriban tiltott témákat jelenítenek meg, hanem olyan, a kultúránk egészében, univerzálisan tabusított tematikákat is feldolgoznak, mint az elmúlás vagy a mentális betegségek. Így a hatalom mibenlétének és az elnyomás gyakorlásának jóval árnyaltabb dinamikáit képesek e munkák megvilágítani. Az ezekkel párhuzamosan készített tájakat, urbánus környezeteket feldolgozó sorozatait – például a Kő-tájak, a Temetőtájak és a Gyermekkorom helyszínei című sorozatokat – szintén átjárják a csak az elmúlt évtizedben divatossá vált kísérteties, fakuló atmoszférák. A késő Kádár-kor elbeszéletlen, ismeretlen látképével találkozhatunk, amely szintén mélyebb összefüggéseiben láttatja a kor valóságát, mint más alkotók explicit módon politikus alkotásai. Persze, nem a horrorfilmek üres riogatása vagy egy hatásvadász nyomasztás, hanem egy letagadhatatlanul kafkai, expresszív lehetetlenség az, amely megragadja a nézőt. Fejér Ernő fotográfiai világa egyfajta regionális misztikává olvad össze, amelyet az introspektívebb sorozatok (Önarcképek, Csendéletek Chardin mesternek) jelképrendszerei tetőznek be, gyúrnak koherens egyéni, magyarországi újmitológiává.

Másfelől a művész mintha átugrotta volna aktív évtizedeinek posztmodern útvesztőit. Egészen korán, a politikai és kulturális elnyomás évei alatt már azzal kezdett el foglalkozni, amit csak manapság kezdünk megérteni: a fotográfia térnyerése olyan törés az európai kultúrában, amely leválasztja a látást az emberről, aki ily módon kiszolgáltatottjává válik minden szembejövő vizuális hatásnak. Képein ennek a melankolikus mediális helyzetnek a traumái szivárognak át. Saját elmondása szerint főleg a késő gótika és a reneszánsz mesterei, valamint a fotográfia XIX. századi pionírjai hatottak képi gondolkodásmódjára leginkább. Ezen alkotók vizuális forradalmai (mint a perspektíva megjelenése vagy az optikai és kémiai úton létrejövő kép) pedig pont e képtörténeti törésnek voltak legfontosabb és legkorábbi állomásai. Mára – az illuzionizmus sosem látott fejlettségi fokán – már a képek totalitásában élünk, képfelfogó képességünket meghaladja az információk sebessége. Minden képzőművészeti cselekvés foglya a valós tekintet megszűnésének. Az analóg eljárások eltűnése és a digitalizáció révén elinflálódó képi kultúra hatására Fejér Ernő 2005-ben felhagyott a fotográfiával – ugyanebben az évben, szintén a Magyar Fotográfusok Házában megrendezett Üzenőfüzet című kiállításának képeire a kísérőszöveg már „fotográfiai post scriptumokként” hivatkozik. Jelen tárlat arra tesz kísérletet, hogy a hetvenes évektől a kilencvenes évek elejéig készült alkotásokat retrospektív módon egy új, szabadabb konstellációban: a törés utániság kontextusában mutassa be. Fejér 2021-ben az alkotóművészetből is kihátrált. Ahogyan honlapján megjegyzi: “ami ez után keletkezik, az Post Scriptum.” Életművét lezártnak tekinti.