Görög Zita – Félelem nélkül: egy házban egy idegennel

Görög Zita – Félelem nélkül: egy házban egy idegennel olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

Görög Zita nem tud tétlenül ülni. Ha úgy érzi, valakinek segítségre…

A teljes cikk itt olvasható:
Görög Zita – Félelem nélkül: egy házban egy idegennel

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

Görög Zita nem tud tétlenül ülni. Ha úgy érzi, valakinek segítségre van szüksége, akkor ott terem. Tisztában van ezzel a családja is, ezért – bár még korábban soha nem történt ilyen – nem lepődtek meg, amikor három idegennel tért haza.

A népszerű modell-műsorvezető életének szerves részét képezi a segítségnyújtás, és boldog, hogy ebben a családja is mellette áll. Olyannyira fontos szempont ez számára, hogy amikor férjével még csak az ismerkedés fázisában voltak, rögtön a második randin próbára tette őt.

„Komoly kihívások elé állítottam Zsoltit. Elvittem egy hipermarketbe, bevásároltunk, majd kimentünk egy erdőbe. Fogalma sem volt, hogy hova tartunk. Volt két hajléktalanom, akiket 2-3 hetente elláttam, és kíváncsi voltam, Zsolti hogyan reagál erre. Csillagos ötösre „vizsgázott”. Persze korábban volt olyan eset is, hogy komoly mínuszok voltak, és tudtam: két másik hajléktalan nem élné túl az éjszakát. Akkoriban nem voltam jó anyagi helyzetben, nem tudtam sokat költeni rájuk, ezért megkérdeztem egy srácot, aki randira hívott, hogy ha elmennénk vacsorázni, mennyit költene. Miután megmondta, előálltam az ötlettel, hogy együtt töltenénk az időt, ismerkednénk, de vacsora helyett mi lenne, ha ennyiért vennénk a hajléktalanoknak hálózsákot és overallt. Belement, de végig duzzogott, és amikor elvittük az adományt, a srác a hajléktalanok közelébe sem jött, kiszállt a menő autójából, és sürgetett, hogy menjünk már, mert fázik…” – meséli Görög Zita a Spirit FM-en is hallható #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorban.

 

Zitát nagyon mélyen érinti az ukrán menekültek sorsa, ezért teljesen egyértelmű volt számára, hogy elmegy a határra vagy Budapesten valamelyik pályaudvarra, és segít, amiben tud. Pelenkázni tanította az anyukákat, mert voltak, akik nem ismerték az itthon használatos pelenkákat; tápszert kevert, mert a stressz és a 4-5 napos alváshiány miatt elapadt az anyuka teje, vagy segített szállást találni nekik. A saját otthonába is vitt három tizenéves gyereket.

„Hazaállítottam Ernővel, Sacival és Anitával – egy fél családot sikerült befogadni egy éjszakára. Ernő rögtön beállt focizni Titivel, a kisebbik fiammal. A bizalmam 100%-os velük szemben. Itt nincs casting. Belenézel a szemébe, és látod, hogy min megy keresztül. Bennem nincs félelem. Ha bármit is elvinnének, azok csak tárgyak, nekik biztos, hogy nagyobb szükségük van rá, egyébként pedig fel sem merült bennem, mert annyira rendesek voltak, és gyönyörű rendet hagytak. A fiam szobáját még nem rendeztük vissza, fenntartjuk a helyeket, mert nem lehet tudni, hogy kik és hányan fordulnak meg nálunk. Úgy gondolom, ez a helyes, de nem biztos, hogy ebben nincs önzőség. Lehet, hogy kicsit a félelmemet próbálom palástolni. Mivel ennyire közel van hozzánk ez a szörnyű állapot, ezért könnyebb, ha cselekvéssel elterelem a rossz gondolataimat. Amikor elindulok haza, azt gondolom, hogy van remény. Mert rengeteg jólelkű ember van. Csodás érzés idegenekkel egymás nyakába ugrani, amikor sikerül megoldani egy feladatot” – teszi hozzá Zita.

Tovább az eredeti cikkre: Görög Zita – Félelem nélkül: egy házban egy idegennel

Vélemény, hozzászólás?