Egy osztályközösség intimitása – Az Együtt kezdtük film színészei

Egy osztályközösség intimitása – Az Együtt kezdtük film színészei olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

A jövő filmcsillagai mutatkoznak be az idei év nyári, romantikus filmsikerében.…

A teljes cikk itt olvasható:
Egy osztályközösség intimitása – Az Együtt kezdtük film színészei

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

A jövő filmcsillagai mutatkoznak be az idei év nyári, romantikus filmsikerében. Az Együtt kezdtük drámai jeleneteiben kivételes tehetségükről tesznek tanúbizonyságot az új generáció színészei. Kik ők, és mit lehet tudni róluk?

A pandémia utáni első szabadban töltött nyáron a mozi varázsa is korlátlanul élvezhető. A változatos kínálatban egy magyar film is feltűnik, ami méltán vívta ki a kritikusok és a közönség elismerését. Az Együtt kezdtük egy vígjáték, ami azonban bőven tartogat drámai meglepetéseket is. A nemzetközi szintű operatőri munka és a slágergyanús főcímzene (Lábas Viki és Járai Márk előadásában) mellett, az igazi újdonságot azok a fiatal tehetséges színészek jelentik, akik egy hollywoodi produkcióban is megállnák a helyüket. Közös jeleneteikben tombolnak az érzelmek: a párokról elhisszük, hogy párok; az ellenlábasokról az egymás elleni indulataikat. De kik is ők? 

A film egy kilencfős osztályközösséget követ, akik tíz év után találkoznak egyikőjük esküvőjén. A filmbéli menyasszony, Juli és a vőlegény, Renátó bizonyos problémákat még a lagzin sem mernek beismerni. Juli érzi, hogy Renátóban gyűlik az elfojtott indulat, ha ezt nem sikerül feloldani a házasságuk boldogsága múlhat rajta. Julit Mészöly Anna formálja meg, akinek törékenysége, érzékenysége átható erejű. Színházi munkái miatt Soós Imre-díjjal jutalmazták, de pályáján ez csak a kezdet. Renátót Nagy Márk játssza, akivel színházban már találkozhattunk, mozifilmben azonban ez az első komolyabb szerepe, és Annával kiválóan működik köztük a viszony, amiben a néző felismerheti az elköteleződés előtt álló párok intimitását. A fiatal pár kapcsolata nem felhőtlen. Ádi gimi óta szerelmes Juliba, amit Renátó is észrevehet, ha kicsit jobban odafigyel a lagzin. Ádit Kövesi Zsombor alakítja, akinek karizmatikus jelenléte emlékezetes marad. A megformált személyiség egyszerre humoros, tragikus, szerethető és kritikus. A fiatal színész egy nála idősebb karaktert formál meg hitelesen. Kövesi Zsombor korábban már szerepelt kisjátékfilmekben, de az Együtt kezdtükben végre a széles közönség is megismerheti. Ádi élete tele van problémákkal, de ezeket leplezi beszólásaival, aminek céltáblája a gimnázium egykori eminense, Deák Geri, akiből tíz év alatt orvos lett. Mint sokunk számára, neki sem volt felhőtlen a gimi, Ádi már ekkor is, amikor csak tehette, kigúnyolta, és ezt a szokását tíz év alatt sem nőtte ki. Deák karaktere a történet igazi meglepetése. A csöndes, visszahúzódó fiú egy ponton megelégeli az őt ért megaláztatásokat. Megformálója Hrisztov Toma, aki a film bemutatója előtt kapta kézhez diplomáját. Tudatosan úgy alakítja a sportoló Deák Gerit, hogy hiába a látszat szerinti sikeres élet, pillanatok alatt zavarba jön, amikor Ádi gyerekes szokása szerint csúfolni kezdi. Ez a kettősség nagyon életszerű, hiszen mindenkinek megvan a maga gyenge pontja; Deák Gerinek a gimnazista osztályban elszenvedett gúnyolódás.

A filmben látható közösség erőssége az együtt töltött pillanatok részletgazdagsága és a szereplők érzékeny reagálása egymásra. A filmbéli osztályt megformáló színészek közül öten valóban osztálytársak, így a próbák mellett ez is segítette őket ennek hiteles megformálásában. Jakab Balázs, Mosolygó Sára, Lelkes Botond, Koós Boglárka és Kanyó Kata még egyetemisták, és az Együtt kezdtük mindannyiuk számára kínált izgalmas kihívásokat. Mosolygó Sára és Jakab Balázs Budapesten, Balatonon és emellett Londonban is forgattak. Az ő történetükkel egészen biztos, hogy sokan azonosulni tudnak, akik hozzájuk hasonlóan külföldön próbáltak szerencsét. Jakab Balázs karakterének érdekessége a kettősség, hiszen kamaszként egy idealista, széles mosolyú kamaszt mutat az általa megformált Marciból, akinek fiatal felnőtt korára már a szerepjátszás válik fontossá. Fokozatosan enged fel a barátai társaságában, és válik újra egyre hasonlóbbá a kamaszhoz, aki tíz éve volt. 

Lelkes Botond és Koós Boglárka által megformált Benett és Nóri párosa egy évek óta húzódó párkapcsolati drámát mutat be, ahol újabb és újabb meglepő fordulatokra számíthatunk. Koós Boglárkát láthattuk színházban és sorozatban is, Nóriként sokszínű női karaktert mutat, aki egyszer iszonyú szerethető, másik pillanatban igazi hárpia. Nóri és Benett konfliktusának fontos része a zene, hiszen Benett zenész szeretne lenni, és ezt a vágyát Nóri finoman szólva sem támogatja. Lelkes Botond színművész, aki zeneszerzőként is egyre ismertebb, így Benett szerepében nem okozott gondot számára egy kifejezetten emlékezetes dal előadása gitárkísérettel. 

Az osztályközösség egyik legkülöncebb tagja Gigi, akinek lazasága, felszabadultsága mögött mély dráma húzódik, de ezt most nem leplezzük le itt. Aki már látta az Együtt kezdtüket, biztos, hogy emlékezni fog Kanyó Kata sokszínű játékára. Erre rímel az, amit Kanyó Kata a színészetről nyilatkozik: „Minél többféle szerepben szeretném kipróbálni magam. Azt hiszem, az a legjobb a színházban és a filmben, hogy lehetőséget nyújt tőlem egészen távolálló élethelyzetek megismerésére, megtanulhatok más emberek fejével gondolkodni. A legizgalmasabb azt tenni, amit az életben nem tehetnék vagy nem mernék.” 

 

Egy film és különösen egy humorban gazdag dráma átélhetőségét a hiteles színészi játék teszi lehetővé. Ebben az Együtt kezdtükben nincs hiány, és mindemelett kifejezetten üdítő élmény, hogy végre új, fiatal tehetségeket láthatunk a filmvásznon.  

Együtt kezdtük facebook oldala:

https://www.facebook.com/egyuttkezdtuk

Tovább az eredeti cikkre: Egy osztályközösség intimitása – Az Együtt kezdtük film színészei

Vélemény, hozzászólás?