Az idősebbek is egyre többet bankkártyáznak

Az idősebbek is egyre többet bankkártyáznak olvasható a mmonline.hu weboldalán.

Sokkal többet költöttek az első negyedévben a bankkártyázó K&H-sok, mint egy…

A teljes cikk itt olvasható:
Az idősebbek is egyre többet bankkártyáznak

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

Sokkal többet költöttek az első negyedévben a bankkártyázó K&H-sok, mint egy évvel korábban: 40 százalékkal, közel 345 milliárd forintra nőtt a hozzájuk köthető forgalom. A 60 év felettiek is kivették részüket a kártyaboomból a szóban forgó időszakban: 38 százalékkal, több mint 48 milliárd forintért vásároltak bankkártyával. Az idősebbek márciusban kiugróan költekeztek, egy-egy alkalommal több mint 10 ezer forintért vásároltak, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A 60 év felettiek döntően az ATM-ekből vesznek fel készpénzt, de egy részük az ügyfélpontokban is – utóbbiakban az ATM-esekhez képest jóval nagyobb összeg jut egy-egy tranzakcióra.

Bár az idén bizonytalanabbá vált a gazdasági környezet, ez a bankkártyás forgalmon egyáltalán nem látszik, az ugyanis jelentősen nőtt – derül ki a K&H összeállításából, amely ismerteti, hogy az idei első negyedévben mennyivel nőtt a bankkártyás forgalom, és ebből mennyivel részesedtek a 60 év felettiek.

Az idei év első három hónapjában összesen majdnem 345 milliárd forintot költöttek bankkártyával a K&H ügyfelei, ami 40 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. “A kiugró emelkedésben több tényező játszik szerepet. Egyrészt évek óta látványosan nő a készpénz helyett a bankkártyát választók száma, ami segíti a bővülést. Továbbá sokan a felpörgő infláció miatt arra számítanak, hogy a kiszemelt termékek, elsősorban tartós fogyasztási cikkek még drágábbak lesznek, ezért igyekeznek előrébb hozni a vásárlásaikat. A látványos forgalombővülés köszönhető az idei extra juttatásoknak is, az szja-visszatérítésnek és a nyugdíjemelés kifizetésének is” – értékelte a kártyások adatait Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

Az extra nyugdíjpénz is látszik a statisztikákon, a 60 feletti K&H-sok ugyanis az év első három hónapjában – éves szinten – 38 százalékkal, 48 milliárd forintra növelték bankkártyás forgalmukat, ami alig marad el a többi korosztályra vonatkozó 41 százalékos emelkedéstől. Az egy-egy tranzakcióra jutó összeg márciusban a 60 év felettieknél meghaladta a 10 ezer forintot, szemben a 60 év alatti ügyfelek 9214 forintos összegével.

“Azt is elmondhatjuk, hogy az idősebbek egyáltalán nem ragaszkodnak a bankfiókokhoz, amelyek ma már ügyfélpontokként működnek. Ez részben a készpénzfelvételi szokásaikból látható. Masszív fölényben vannak az ATM-es tranzakciók a 60 alattiak és felettiek esetében egyaránt” – tette hozzá Árva András. Idén márciusban a társaság ügyfelei összesen több mint 135 milliárd forintot vettek fel készpénzben az első negyedévben, az összeg 93 százalékát ATM-ekből. A 60 felettiek készpénzfelvételi tranzakcióinak összege meghaladta a 29 milliárd forintot, az ATM-es ügyletek aránya 89 százalékot tett ki. A K&H-statisztikákból azonban látszik, hogy a ügyfélpontos készpénzfelvételek mellett elsősorban nagyobb összegek esetén döntenek az ügyfelek, így az idősebbek is. Miközben a 60 felettiek esetében az egy ATM-es készpénzfelvétre márciusban 158 ezer forint jutott, a fiókos megoldásnál ez az összeg meghaladta az 1,7 milliót. Vagyis az ügyfélpontokban akkor vesznek fel készpénzt az érintettek, ha olyan összegről van szó, amelyet az ATM-ből több alkalommal lehetne csak kivenni.

A Az idősebbek is egyre többet bankkártyáznak bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: Az idősebbek is egyre többet bankkártyáznak

Vélemény, hozzászólás?