Londonban megszületett Evelyn Arthur St. John Waugh író (Rosszcsontok). (120 éve)

Londonban megszületett Evelyn Arthur St. John Waugh író (Rosszcsontok). (120 éve) olvasható a z ezenanapon.hu weboldalán.

Az oxfordi egyetemen hallgatott újkori történelmet, majd ezt követően egy rövid…

A teljes cikk itt olvasható:
Londonban megszületett Evelyn Arthur St. John Waugh író (Rosszcsontok). (120 éve)

Ahogy a z ezenanapon.hu beszámolt ma róla: Az oxfordi egyetemen hallgatott újkori történelmet, majd ezt követően egy rövid ideig magániskolákban tanított.

1928-ban jelent meg első, Jámbor pálya című regénye, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet. Az igazi anyagi sikert a Rosszcsontok című regény hozta meg számára, ezt követően sorra jelentek meg regényei.

Az olasz-abesszín háború idején a Daily Mail haditudósítója volt, a II. világháborúban pedig a brit haditengerészetnél szolgált. Háborús élményeit feldolgozta a regényeiben, később egész regénytrilógiát szentelt a témának. (Fegyverforgatók, 1952; Tisztek és urak, 1955; Feltétel nélküli kapituláció, 1961.)

Sajátos írói műfaja a szatirikus komédia. Jelentősebb regényei a Jámbor pálya, A megboldogult, az Utolsó látogatás, valamint az Edmund Campion mártír költőről szóló életrajzi műve.
Monográfiát írt Dante Gabriel Rossettiről.

Tovább az eredeti cikkre: Londonban megszületett Evelyn Arthur St. John Waugh író (Rosszcsontok). (120 éve)

Vélemény, hozzászólás?