Ismét szavazhatnak a Tesco vásárlói

Ismét szavazhatnak a Tesco vásárlói olvasható a mmonline.hu weboldalán.

Tavaly ősszel 10. alkalommal lehetett pályázni közösségépítő tevékenységek támogatására a Tesco…

A teljes cikk itt olvasható:
Ismét szavazhatnak a Tesco vásárlói

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

Tavaly ősszel 10. alkalommal lehetett pályázni közösségépítő tevékenységek támogatására a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának keretén belül. A 176 továbbjutott pályázat közül az áruházlánc vásárlói által február 13-ig leadott szavazatok döntik majd el, ki kapja a 400, 200 vagy 100 ezer forint értékű támogatást. A különdíjat a kozármislenyi Kenderzsupp Hagyományőrző Egyesület közösségi pékműhelye, valamint a miskolci Symphonia Alapítvány érzékenyítő színdarabja nyerte.

A Tesco jubileumi közösségépítő pályázatára összesen 354 jelentkezés érkezett be október 11. és november 19. között. A pályázati anyagok közül az Effekteam Egyesület független szakértői szakmai szempontok figyelembevételével választották ki azt a 176 (körzetenként maximum 3) projektet, amelyek országosan összesen 42 millió forint támogatásban részesülnek majd. A bírák elsősorban a kidolgozottságot, az innovativitást, a kreativitást és a fenntarthatóságot értékelték.

A legkreatívabb és legegyedülállóbb két kezdeményezés egyenként 400 000 forintos különdíjban részesül, melyet a Kenderzsupp Egyesület, valamint a Symphonia Alapítvány vehet át. Előbbi egy közösségi pékműhelyt szeretne létrehozni Kozármislenyben, hogy a résztvevők elsajátíthassák a kelt tészta és kenyér készítését, valamint élelmiszer-adományaikkal lehetőséget adjanak arra, hogy a rászorulóknak is készüljön pékáru. A miskolci szervezet pedig a kirekesztésről és a befogadásról szóló, az érzékenyítést célzó színdarabot valósít meg a támogatás segítségével, melyet fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyermekek adnak elő.

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező pályázók – főként kisebb helyi szervezetek, oktatási intézmények, nonprofit vállalkozások – elsősorban a zöldítés, hagyományőrzés, érzékenyítés és közösségépítés területén kívánnak aktívan hozzájárulni szűkebb környezetük jóllétéhez. A mindig aktuális eszközbeszerzéseken túl egyre többen gondolkoznak közösségi tér felújításában, élményközpontú edukációban vagy terápiás, illetve szabadidős programokban, bevonva a társadalom különböző rétegeit: ép és sérült embereket, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat.

A mindannyiunk életét befolyásoló járványhelyzet még inkább rávilágított arra, mekkora szükség van az összefogás és a helyi közösségek erejére. Ezért az egészséges életmódot ösztönző, a gyermekek fejlődését támogató vagy a környezetszépítő törekvések mellett a „COVID egészségügyi kezdeményezések” kategóriában továbbjutók is részesülnek támogatásban. Az itt pályázók a járvány következtében különösen rászorulóvá váló csoportok megsegítését tűzték ki célul például fertőtlenítőszerek, higiéniai eszközök beszerzésével és adományozásával, az egészségügyi ellátórendszert segítő projektekkel vagy a mentális egészségről való gondoskodással.

A Tesco vásárlói 2022. január 17. és február 13. között szavazhatnak a szavazási fordulóba jutott pályázatokra. Minden vásárlás után (összegtől függetlenül) 1 darab zsetont kapnak, amivel az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon az adott körzet 3 továbbjutó pályázatának egyikére szavazhatnak. Ezek közül a szavazási időszak végén a körzetenként legtöbb zsetont kapott kezdeményezés 400 ezer, a második helyezett 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint támogatásban részesül projektje megvalósításához.

A Ismét szavazhatnak a Tesco vásárlói bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: Ismét szavazhatnak a Tesco vásárlói

Vélemény, hozzászólás?