Meghalt Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője (Bánk Bán). (129 éve)

Meghalt Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője (Bánk Bán). (129 éve) olvasható a z ezenanapon.hu weboldalán.

Budapesten halt meg. Nagyváradi és pozsonyi tanulmányai után 18 évesen Kolozsvárra…

A teljes cikk itt olvasható:
Meghalt Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője (Bánk Bán). (129 éve)

Ahogy a z ezenanapon.hu beszámolt ma róla: Budapesten halt meg. Nagyváradi és pozsonyi tanulmányai után 18 évesen Kolozsvárra szegődött házi zenetanárnak. 1834-ben került Pestre, ahol több színháznál volt karnagy, majd 1837-től harminc éven át első karmester és zenei vezető volt a Pesti Magyar (később Nemzeti) színháznál. Első operája, a Bátori Mária 1840-ben készült, 1844-ben mutatták be a Hunyadi Lászlót, majd megnyerte azt a pályázatot, amelynek köszönhetően ő zenésíthette meg Kölcsey Himnuszát. 1853-ban az ő vezetésével alakult meg a Filharmóniai Társaság, 1861-ben pedig bemutatták leghíresebb operáját, a Bánk Bánt.  1875-ben közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál, főzeneigazgatója lett az 1884-ben megnyílt Operaháznak. Mindemellett nemzetközi hírű sakkozó is volt.

Tovább az eredeti cikkre: Meghalt Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője (Bánk Bán). (129 éve)

Vélemény, hozzászólás?