A Balatonon nyaralna a magyarok harmada

A Balatonon nyaralna a magyarok harmada olvasható a mmonline.hu weboldalán.

Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést,…

A teljes cikk itt olvasható:
A Balatonon nyaralna a magyarok harmada

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél – derül ki a Mandilla Hotel és az Opinio piackutató közös reprezentatív felméréséből.

Tízből négy budapesti akar idén a Balatonnál pihenni, minden ötödik magyar pedig még nem döntötte el, hogy üdül-e a tó környékén – írja beszámolójában az MTI. A balatoni utazást tervezők döntő többsége (71 százalék) – különösen a 20 év alatti fiatalok (85 százalék) – leginkább nyári üdülést választ, de vannak, akik tavasszal (11 százalék), ősszel (14 százalék), illetve télen (8 százalék) is szívesen kapcsolódnak ki a tónál.

Az üdülésre naponta fejenként legalább 10-20 ezer forint közötti összeget szánna a megkérdezettek döntő többsége (66 százalék). Az összes válaszadó közel negyede 20-40 ezer forintot kalkulál személyenként, míg hét százalék ennél is többet áldozna a napi kiadásokra az idén. A kutatásban részt vevő magyarok fele 1-2 napban vagy hosszú hétvégében gondolkodik, negyedük egy hetet, míg minden tizedik válaszadó minimum két hetet tölt a Balatonnál.

A A Balatonon nyaralna a magyarok harmada bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: A Balatonon nyaralna a magyarok harmada

Vélemény, hozzászólás?