Bocuse d’Or: ott lesz a magyar csapat a lyoni döntőn

Bocuse d’Or: ott lesz a magyar csapat a lyoni döntőn olvasható a azutazo.hu weboldalán.

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse d’Or nemzetközi…

A teljes cikk itt olvasható:
Bocuse d’Or: ott lesz a magyar csapat a lyoni döntőn

Ahogy a azutazo.hu beszámolt ma róla:

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai válogatójának, ahol a magyar csapat biztosította helyét a lyoni döntőre, amelyre 2025 januárjában kerül majd sor, és a legjobb tálnak járó különdíjat is elnyerte.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményben emlékeztettek, hogy 2022-ben Budapesten rendezték meg a Bocuse d’Or európai válogatóját, itt derült ki az is, hogy a következő versenynek Trondheim ad majd otthont.

A versenyen a kötelező alapanyagok – a szokott módon – a vendéglátó ország emblematikus termékei közül kerültek ki. Idén a tányértéma volt hús alapú: rénszarvas, valamint az ikonikus skandináv párlat, az Aquavit volt megadva kötelező alapanyagként. A látványos táltéma pedig a tenger kincseire épült, a szintén emblematikus lofoteni skrei – amely egy Norvégiában honos tőkehal – és a fröyai fésűkagyló voltak kötelező elemei.

Fodor Noel commis, Szabó László coach, Kelemen Roland séf és Dalnoki Bence csapatvezetõ
MTI/Lakatos Péter

A magyar csapat élén Kelemen Roland, a nyíregyházi Hunguest Sóstó séfhelyettese állt, a commis pedig a siófoki Fodor Noel volt, aki családi éttermükből érkezett a csapatba. A coach pozícióját a Hungastnál dolgozó Szabó László töltötte be, a csapatelnök (és kóstoló zsűri egyben) pedig a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, Dalnoki Bence volt, aki az előző versenyszezonban csapatával a bronz szobrot hozhatta haza Lyonból.

A mostani csapat szereplése azért is figyelemre méltó, mert a tagjai nem budapesti top helyekről kerültek ki, így csúcséttermi tapasztalat nélkül álltak helyt Európa élvonalában, és az egyik különdíjat is megnyerték – írták a közleményben. Hozzátették: ehhez kellett a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tréningezése is, valamint az előző, sikeresen szereplő Bocuse csapatok kiváló szakemberei, többek között Széll Tamás és Vomberg Frigyes is, akik a háttérből vettek részt a csapat felkészítésében. Ugyancsak a csapat segítségére volt a norvég Christian André Pettersen, aki Dalnoki Bencéhez hasonlóan már szintén állhatott a dobogó harmadik fokán Lyonban.

Az MTÜ megjegyzi, hogy a Bocuse d’Or európai döntőjén ismét taroltak a skandináv országok, és felsorolja a kategóriák győzteseit: a legjobb tálat Magyarország csapata készítette; a legjobb tányért az Egyesült Királyságé. A legjobb commis a svéd lett. Az első helyen Dánia csapata végzett Svédország és Norvégia előtt. (MTI)

Tovább az eredeti cikkre: Bocuse d’Or: ott lesz a magyar csapat a lyoni döntőn

Vélemény, hozzászólás?