Tavaszi gonoszjáró nap, ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. (518 éve)

Egy népszerű téma: Tavaszi gonoszjáró nap, ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. (518 éve) »» Tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznát lopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban mondogatták: “szedem, szedem, felét szedem”, ezzel jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a hatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.
György napja volt a magyarságnál az állatok első kihajtásának legfontosabb időpontja is. Ilyenkor mágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartó jószágokat. A Zala mentén első kihajtáskor az istállóküszöb mellé belülről láncot, kívülről tojást tettek, ezen kellett a jószágnak átlépnie, s azt tartották, hogy olyan erősek lesznek, mint a lánc, olyan gömbölyűek, mint a tojás. – Ez a PR és Marketing szakembereket is foglalkoztatja. A kérdés kommunikációs hátteréről bővebben itt: IdeaBank – Próbakő Kommunikáció
A cikket olvasd tovább itt: #Ezenanapon / Tavaszi gonoszjáró nap, ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. (518 éve)