Online is lehet majd jegyet venni a balatoni hajókra

Online is lehet majd jegyet venni a balatoni hajókra olvasható a mmonline.hu weboldalán.

Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási…

A teljes cikk itt olvasható:
Online is lehet majd jegyet venni a balatoni hajókra

Ahogy a mmonline.hu beszámolt ma róla:

Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait.

A tavalyi évet a világjárvány ellenére jó eredménnyel, közel 4 milliárd forintos árbevétellel zárta a Bahart – írja tudósításában az MTI. A kompokon 1,82 millió, a személyhajókon 650 ezer ember utazott. Mivel jól teljesített a cég kikötő- és különösen a vízépítő ágazata is, idén saját forrásból közel egymilliárd forintot tudnak fejlesztésekre fordítani. A cégnél bíznak abban, hogy idén sikerül felülmúlni a tavalyi évet is, és az első negyedév adatai biztatóak, hiszen 23 százalékkal nőtt a kompon szállított utasok száma az elmúlt évhez képest.

A 2-3 éve elindított flottafejlesztésnek köszönhetően idén már egységes arculatú és komfortfokozatú hajók szállítják az utasokat. Az állami tőkeemelésnek köszönhetően 5,7 milliárd forintból két új komppal és két új katamaránnal bővül a flotta. Ha a Balaton vízállása lehetővé teszi a vízeresztést a Sión, egy komp és egy katamarán már május közepén megérkezhet, és nyáron munkába állhat. Folytatódik a meglévő hajók felújítása, egyebek közt környezetvédelmi korszerűsítésekkel, és a háttrében már zajlik a személyhajó- és kompkikötők felújításának tervezése.

Változik a menetrend a Bahart személyszállító hajóin. Május közepétől a keleti medencében a megszokott Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonal helyett közvetlen járatok indulnak Siófok-Balatonfüred, valamint Siófok-Tihany között. A főszezonban napi 9, pénteken és hétvégén pedig napi 10 hajójárat közlekedik Siófok és az északi parti célállomások között. Újdonság lesz az is, hogy Balatonfüred és Balatonföldvár között közvetlen járatok közlekednek majd, és a hajók megállnak a tihanyi kompkikötőnél is.

A társaság programhajó kínálatában augusztusban a korábbi heti 2 helyett heti 3 bulihajó-járat indul a legtöbb kikötőkből, és bővül a gyerekeknek szóló Varázshajó választék is.

Változott, egyszerűsödött a Bahart honlapja, és májustól beindul az online jegyvásárlási lehetőség. A társaság bővítette partneri kapcsolatait is, aminek köszönhetően színesedik program- és büfékínálata. Az alsósoknak ingyenes utazást biztosító Kaja program már tavasztól beindul, és lesz Bahart márkás balatoni kézműves sör.

A Online is lehet majd jegyet venni a balatoni hajókra bejegyzés először MMOnline-én jelent meg.

Tovább az eredeti cikkre: Online is lehet majd jegyet venni a balatoni hajókra

Vélemény, hozzászólás?