A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak

A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

Idén is népszerű installációjával, a Nagy Kék Szívvel vesz részt a…

A teljes cikk itt olvasható:
A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

Idén is népszerű installációjával, a Nagy Kék Szívvel vesz részt a hazai fesztiválszezon legnagyobb eseményein az Együtt az Autistákért Alapítvány. A sokak által kedvelt látványosságot nemcsak azért érdemes felkeresni két koncert között, mert remekül mutat a fotókon, hanem mert az itt készült szelfikkel fontos társadalmi ügyet is támogathatnak a fesztiválozók bulizás közben.
Az Együtt az Autistákért Alapítvány az elmúlt években sikeresen érzékenyítette a fesztiválok közönségét, így idén immár hagyományszerűen lesz jelen a legnagyobb hazai zenei rendezvényeken, mivel a korábbi években nagy sikerrel tudták közelebb hozni a fiatalokhoz az autizmus ügyét. A Nagy Kék Szívet installáció egyik oldalán idén autizmus spektrumzavarral élő ismert emberek, illetve az alapítvány kampányaiból korábban már megismert autisták arcai lesznek láthatóak, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy az autizmus spektrumzavar jelei nem mindig észrevehetők. A kék szív már idén is tarolt népszerűségével a VOLT fesztiválon, sokan kifejezetten azért keresték fel az installációt, hogy üzenetet hagyhassanak autista társaik számára, mivel Nagy Kék Szív másik oldalán most erre is van lehetőség.
„Az autizmus egy spektrum, a tünetei sokfélék lehetnek, és nem feltétlenül azonosíthatók azonnal. Így könnyen lehet, hogy a metrón vagy éppen egy fesztiválon mellettünk álló is autista” – mondta el Gubcsó Balázs, az Együtt az Autistákért Alapítvány stratégiai és operatív vezetője. „Ezért is olyan fontos, hogy figyelmesebbek, megértőbbek legyünk egymással, a mindennapokban éppen úgy, mint egy zenei rendezvényen. Nagyon jó volt látni, hogy idén a VOLT fesztiválon már sokan kimondottan azzal a céllal kerestek bennünket, hogy üzenhessenek az autizmus spektrumzavarral élőknek. Nagy sikernek éljük meg, hogy ennyi embert mozgatott meg ez a lehetőség, az pedig külön öröm volt számunkra, hogy autizmussal élők is meglátogatott bennünket, és elmondták, mennyire örülnek annak, hogy a fesztiválokon is helyet kap az autizmus ügye” – tette hozzá Gubcsó Balázs.
Azon túl, hogy a Nagy Kék Szív másik oldalán a fesztiválozók szív matricákra írt üzenetet hagyhatnak autista társaiknak, érdemes fényképet is készíteni az installációval, és a képet az #együttazautistakert és #kékszív hashtaggel megosztani a közösségi médiában, ugyanis a MOL minden kép után 1000 forinttal támogatja az alapítvány munkáját.
Az Együtt az Autistákért Alapítvány az idei nyári fesztivál aktivitásaival az autizmussal foglalkozó szakemberek képzésének finanszírozását támogatja. Az akkreditált ADOS (Autism Diagnostic Observation Schedule) program figyelembe veszi az autizmussal élő gyermekek sajátosságait, szükségleteit, és számos olyan terület vizsgálatára alkalmas – például szociális-kommunikációs készségek, érzelmek kifejezése–, amelyek információkat nyújtanak az autizmusra jellemző fejlődési elmaradásokkal, nehézségekkel kapcsolatban. A képzés hozzájárul a hazai diagnosztikai kapacitás fejlesztéséhez és a szakszerűbb diagnosztikai munkához.
Az idei installáció Weiler Péter ötlete nyomán készült. A Pécsett született művész Amerikában az Art Institute of Philadelphia főiskolán végezte tanulmányait, majd 1995-ben visszatért Magyarországra, és Budapesten folytatta a festést. Digitális technikával készült nosztalgiával és iróniával áthatott képeiről ismert, emellett sajátos performanszokat is szervez. 2014-ben a köveskáli buszterminált alakította át galériává, 2016-ban a Godot Galériában az akkori amerikai nagykövetasszony, Colleen Bell nyitotta meg Pop New York című kiállítását.
A korábbi fesztiválokról már jól ismert Nagy Kék Szív mellett idén egy Nagy Kék Kutya, a Bluedog is csatlakozik a bulizókhoz, aki Weiler Péter, valamint autista gyerekek kezei alatt nyerte el jellegzetes kék színét. A MOL a Bluedoggal készült, és hashtaggel ellátott képek után is támogatja az alapítványt, így, ha valaki észreveszi a Kék Kutyát, mindenképpen érdemes megállítani egy szelfi erejéig!
Az Együtt az Autistákért Alapítvány a fényképezkedőket és a szívekre írt üzeneteket a Balaton Soundon, a Strand Fesztiválon, a Jazz Pikniken a Zamjamen és a Szigeten is várja.

Tovább az eredeti cikkre: A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak

Vélemény, hozzászólás?