A Ryanair a vártnál kisebb nyereséggel zárta a negyedévet

A Ryanair a vártnál kisebb nyereséggel zárta a negyedévet olvasható a azutazo.hu weboldalán.

A Ryanair ír fapados légitársaság az elemzők által vártnál kisebb nyereséggel…

A teljes cikk itt olvasható:
A Ryanair a vártnál kisebb nyereséggel zárta a negyedévet

Ahogy a azutazo.hu beszámolt ma róla:

A Ryanair ír fapados légitársaság az elemzők által vártnál kisebb nyereséggel zárta a június végével záródott negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után.

A légitársaság hétfőn azt közölte, hogy a június 30-án zárult három hónap adózott eredménye 187,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 272,6 millió eurós veszteséggel. Eközben a Ryanair negyedéves bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott. Elemzők véleményének átlagában kisebb, 2,54 milliárd eurós bevétel mellett nagyobb, 406,6 millió eurós nyereség szerepelt.

A Ryanair a negyedévben 45,5 millió utast szolgált ki, szemben az egy évvel korábbi 8,1 millióval. A vállalat nem adott ki előrejelzést azzal kapcsolatban, hogy a folyó negyedévben milyen eredményeket vár, ugyanakkor megjegyezte, hogy az üzemanyag jelentősen drágulhat a magasabb olajárak miatt. A menedzsment az idei pénzügyi évre változatlanul 165 millió utas szállítására számít. (MTI)

Tovább az eredeti cikkre: A Ryanair a vártnál kisebb nyereséggel zárta a negyedévet

Vélemény, hozzászólás?