Folytatódik a magánegészségügy térnyerése

Folytatódik a magánegészségügy térnyerése olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

pedig komoly anyagi terhet jelent a családoknak Már minden második magyar…

A teljes cikk itt olvasható:
Folytatódik a magánegészségügy térnyerése

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

  • pedig komoly anyagi terhet jelent a családoknak

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben. Legfőképpen az ellátás minősége, a kényelem és a rövidebb várakozási idő miatt választják a magánellátást a legtöbben, még akkor is, ha mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk ezért cserébe – derült ki az NN Biztosító kutatásából. 

A magán-, illetve állami egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők arányát és a páciensek elégedettségét vizsgálta az NN Biztosító kutatása*: eszerint a 20-64 éves korosztály fele vett igénybe legalább egyszer az elmúlt két évben magánegészségügyi ellátást. 

Az arányok az iskolai végzettség szerint jelentősen eltérnek: míg a felsőfokú végzettségűek esetében a magánszolgáltatást legalább egyszer használók aránya 64 százalék, addig az alapfokú iskolát végzettek körében 41 százalék. Legtöbben (42%) járóbeteg ellátást, illetve majdnem minden tizedik válaszadó egynapos ellátást vagy ambuláns műtétet vett igénybe magánszolgáltatónál. Az egyik legköltségesebb ellátási formát, a több napos kórházi ellátást a válaszadók 4%-a igényelte magánellátás keretében. 

Vett már igénybe bármilyen magánegészségügyi ellátást az elmúlt 2 évben?

Ami a gyakoriságot illeti, az elmúlt két év összes egészségügyi ellátását figyelembe véve minden negyedik egészségügyi ellátás a magánszektorban történt. Azok, akik az elmúlt két évben jártak magánkezelésen is legalább egy alkalommal, 43 százalékban fordulnak újból magánszolgáltatóhoz. Vagyis akinek van tapasztalata a magánszektorral, nagy eséllyel minden második egészségügyi problémájával ide fog „betérni”.

Miből fizetik a magánorvost?

A privát ellátást igénybe vevők túlnyomó többsége (78%) saját maga finanszírozta a magánegészségügyi számláit, de már 16, illetve 6 százalék azok aránya, akik egyéni  egészségpénztár vagy egészségbiztosítás segítségével finanszírozták a magánellátást, míg a munkaadó által fizetett egészségbiztosítást vagy egészségpénztárat 10, illetve 1 százalék vett igénybe. 

Azok közül, akik maguk finanszírozták az ellátást, 62 százalék mondta, hogy megterhelő volt a számlák kifizetése, és mindössze 7 százalék, hogy semmilyen megterhelést nem okozott számára a magánorvos díjának kifizetése. 

Hogyan fizette a magánegészségügyi szolgáltatást? (több válasz volt adható)

„Folyamatosan bővül a magánegészségügyi ellátást igénybe vevők aránya Magyarországon, amelynek egyik oka a magasabb elégedettség a magánellátást kínáló szolgáltatókkal, szemben az állami egészségügyi rendszerrel. Ám ez azzal is jár, hogy az emberek számára egyre nagyobb anyagi terhet jelent a saját egészségügyi ellátásuk finanszírozása. Az öngondoskodás terjedését tükrözi ugyanakkor, hogy a magánellátás finanszírozására a lakosság egyre nagyobb arányban vesz igénybe saját vagy a munkahelye által fizetett egészségbiztosítást vagy egészségpénztári szolgáltatást – mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. 

A pácienseknek jó a véleménye a magánellátásról, ám az állami egészségügy megítélése már jóval negatívabb

A megkérdezettek háromnegyede (75%) elégedett a magánellátással, az elégedetlenek aránya pedig rendkívül alacsony (3%). Ugyanez azonban nem mondható el a tb-finanszírozott egészségüggyel kapcsolatban: a válaszadók harmadának rossz a véleménye az ellátásról és csak ötödük elégedett, a legtöbben (47%) vegyes tapasztalatokról számoltak be. 

Azok között, akik mind a magán-, mind az állami ellátásban szereztek tapasztalatot, a válaszadók 14 százaléka mindkét rendszerrel elégedett volt, míg 3 százaléka egyik rendszerben sem szerzett jó benyomást, 11 százalék pedig mindkét esetben vegyes érzésekről számolt be. Minden negyedik válaszadó csalódott az állami ellátásban, de pozitív tapasztalattal távozott a magánorvostól.

Mindent egybevetve, milyen tapasztalatai vannak a magán-/állami egészségügyi ellátással kapcsolatban?

A magánegészségügyi ellátás elsődleges előnye, amire a legtöbben számítanak, az a jobb elérhetősége és a gyorsasága az állami rendszerhez képest. Emellett az állami szolgáltatásban szerzett rossz tapasztalat is sok beteget terel a magánszektorba. A kényelem és az esély a teljeskörű diagnózisra pedig csak tovább növeli a magánellátórendszer vonzerejét. Ezért aztán nem meglepő, hogy a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy a következő 1-2 évben szívesen venne igénybe magánegészségügyi szolgáltatást.

Magasan a legkeresettebb magánegészségügyi ellátás a fogászat (a megkérdezettek 54 százaléka vette igénybe legalább egyszer az elmúlt két évben), ezt követi a nőgyógyászat és/vagy szülészet (30%), illetve a laborvizsgálat (28%). Érdekesség, hogy a 20-34 éves korosztályba tartozók körében jóval magasabb a laborvizsgálatot a magánszektorban igénybe vevők aránya (37% szemben az idősebb korosztályban mért 24%-kal), illetve ebből a korosztályból jóval többen (15%) járnak magán pszichológushoz, mint a 35-64 éves korcsoportba tartozók (3%). Ugyanez a generációs különbség érzékelhető az endokrinológiai vizsgálatot igénybe vevők arányában: míg a fiatalok 15 százaléka járt endokrinológusnál, addig az idősebb korcsoportokban ez az arány átlagosan 6 százalék. 

Mire vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást?

* A felmérés reprezentatív a 20-64 éves magyar internetező felnőtt lakosságra nézve, nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely és régió szerint. Az adatgyűjtés 2023 szeptemberében és októberében történt, 1100 fő részvételével online (CAWI). 

Tovább az eredeti cikkre: Folytatódik a magánegészségügy térnyerése

Vélemény, hozzászólás?