Budán megszületett János Zsigmond erdélyi fejedelem, II. János néven Magyarország választott királya. (482 éve)

Budán megszületett János Zsigmond erdélyi fejedelem, II. János néven Magyarország választott királya. (482 éve) olvasható a z ezenanapon.hu weboldalán.

Uralkodása utolsó évében a tordai országgyűlés kimondta – Európában elsőként -…

A teljes cikk itt olvasható:
Budán megszületett János Zsigmond erdélyi fejedelem, II. János néven Magyarország választott királya. (482 éve)

Ahogy a z ezenanapon.hu beszámolt ma róla: Uralkodása utolsó évében a tordai országgyűlés kimondta – Európában elsőként – a bevett vallások szabad gyakorlását.

I. (Szapolyai) János magyar király és Izabella lengyel hercegnő egyetlen gyermeke volt. Két hónapos korában – apja végakaratának megfelelően -, 1540. szeptember 13-án a Rákos mezején választották királlyá, Fráter Györgyöt és Petrovics Pétert jelölték gyámjául. 1541. augusztus 29-én, a II. Szulejmán szultánnak való bemutatásakor foglalták el csellel a törökök a budai várat. Ezután anyjával, Izabella királynéval és gyámjaival Lippára kellett mennie, majd az erdélyiek meghívására Dévára, onnan pedig Gyulafehérvárra költözött. 1551-től 1556-ig Lengyelországban élt. 1556. szeptemberében hívta haza az erdélyi országgyűlés, hogy vegye át az uralkodást. Tényleges a kormányzást csak anyja halála után, 1559. szeptember 15-én vehette át. Uralkodása alatt I. Ferdinánddal folytatott állandó küzdelmet a kelet-magyarországi és tiszántúli megyék birtoklásáért. 1566-ban II. Szulejmán szultán megelégelte a bécsi udvar terjeszkedését Erdély rovására, így hatalmas sereggel indult Magyarország ellen. János Zsigmondot biztosította teljes támogatásáról és védelméről, valamint évi 10 000 forint adó fejében megerősítette fejedelemségében. Az 1568. évi drinápolyi béke is szavatolta Erdély területi épségét és a szabad fejedelemválasztást. 1570-ben a speyeri egyezményben János Zsigmond lemondott a királyi címről I. Miksa javára, így fejedelemként uralkodhatott Erdély és a Partium fölött. 1567-től már sokat betegeskedett, így nem volt teljesen váratlan 1571-ben bekövetkezett halála. Vele halt ki a Szapolyai-ház. Anyja mellé temették a gyulafehérvári székesegyházban.

Tovább az eredeti cikkre: Budán megszületett János Zsigmond erdélyi fejedelem, II. János néven Magyarország választott királya. (482 éve)

Vélemény, hozzászólás?