Áprilisban Miskolc lesz a kortárstánc központja

Áprilisban Miskolc lesz a kortárstánc központja olvasható a bdpst24.hu weboldalán.

Idén a hetedik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált rendezi meg a Miskolci…

A teljes cikk itt olvasható:
Áprilisban Miskolc lesz a kortárstánc központja

Ahogy a bdpst24.hu beszámolt ma róla:

Idén a hetedik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház április 23. és 27. között. A Miskolci Balett ismét neves koreográfusok, együttesek előadásait hívta meg a miskolci közönség és a látogatók számára. Minden előadás egy-egy érdekes szeletét mutatja meg a nemzetközi és hazai táncéletnek, trendeknek.

Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál művészeti vezetője idén is színes programot állított össze a miskolci tánckedvelő közönségnek. A hazai táncélet legkülönbözőbb képviselői mellett idén Olaszországból a Nuovo Balletto Di Toscana, azaz a Toszkán Balett érkezik Miskolcra.

– Régóta figyelem már ezt az együttest, nagyon izgalmasan és szépen fogalmazzák meg a táncművészetet, és úgy gondoltam, hogy a Bajadér című előadásuk – mely nagyon szép képi világgal és persze kiváló technikával dolgozik – tökéletesen passzol a Horizonthoz – mondja Kozma Attila.

Horváth Renátó táncművész neve talán már senkinek sem idegen a táncéletben. Lassan öt éve, hogy épp egy miskolci táncpróbája alkalmával egy váratlan betegség következtében nyaktól lefelé egyik napról a másikra lebénult, azóta is kerekesszékhez van kötve. Az ifjú táncművész azonban nem adja fel a küzdelmet, orvosi kezelései mellett pedig a táncszínpadon, táncművészek segítségével meséli el történetét.

– Renátó több előadásunkban is szerepelt: Casablanca, Álom luxuskivitelben, Üvöltő szelek. Épp az utóbbi egyik próbáján történt a sajnálatos eset, melynek következtében lebénult. Csoda, ahogyan Renátó véghezviszi és viseli ezt a sorsot emberként és művészként egyaránt. Rettentően tisztelem őt azért, hogy van bátorsága ahhoz, hogy elmesélje ezt a történetet a csapatán keresztül a Testbe zárt ima című előadásban. Fontos megjegyezni, hogy ők egy új társulat a hazai táncéletben és azt gondolom, érdemes lesz rájuk figyelni – hangsúlyozza a művészeti vezető.

Tókos Attila Harangozó Gyula Díjas, Junior Príma Díjas táncost A tatárok Magyarországban című előadás koreográfusaként már megismerhette a miskolci közönség, most pedig táncművészként is láthatják őt a nézők.

– Attila alapvetően a néptánc közegéből érkezik, de a Trazndanz-zal való közreműködésben Kovács Gerzson Péter koreográfiájával valami igazán különlegeset hoztak létre a Hermész című előadásban, ahol elsősorban a kortárstánc lesz előtérben. Attila sokoldalúsága, dinamikája, erős színpadi jelenléte is eredményezi, hogy ez ma az egyik legizgalmasabb produkció Magyarországon – méltatja az előadást Kozma Attila.

A fesztivál idén is a Miskolci Balett bemutatójával indul. A szerelem hatalma címet kapta a táncelőadás, mely Héloise francia apátnő és Abélard, a messze földön híres tudós pap egymásra találásáról, majd a kor dogmái miatt bekövetkező tragikus elszakítottságáról szól.

– Héloise Abélard-ral folytatott levelezése a világirodalom leghíresebb szerelmi vallomásai közé tartozik. Ez a középkori történet tele van érzelmekkel, árulással és sírig tartó ragaszkodással. Az idei évadot a társulat az Anyegin színpadra állításával kezdte, melyben szintén a világirodalom egyik legszebb szerelmi vallomása hangzik el, néhány éve pedig a síron túl is tartó szerelem az Üvöltő szelek előadásban már szintén megjelent a Miskolci Balett repertoárjában. Úgy gondolom, hogy méltón illeszkedik majd a sorba ez a történet is, melynek a premierje a Horizont nyitónapján lesz.

Milyen előadások érkeznek még a fesztiválra?

A GG Tánc Eger egy Shakespeare-művet hoz: az „Ahogy tetszik újratöltve” lesz látható az előadásukban, a Duna Táncműhely a Tájképek című előadást hozza el, melynek különlegessége, hogy nem csupa fiatal, hanem már idősebb táncművészeket köszönthetünk a színpadon. Az Artus – Goda Gábor társulata – egy nagyon izgalmas összművészeti produkcióval készül, Kozma Johanna és Bali Boglárka fiatal alkotók legújabb előadásukat hozzák el Miskolcra, valamint a zárónapon egy Gálaműsorral készülnek, melyet Zsuráfszky Zoltán, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjének kezdeményezésére szervezünk meg, a tánc világnapja alkalmából. A Hazai Pálya gálaműsoron a táncélet azon megkerülhetetlen helyi szereplői vesznek részt, akik Miskolcon, sőt regionális hatókörrel végzik áldozatos munkájukat a táncművészetért és a táncoktatásért. Meglepetésvendégként csatlakozik hozzájuk a belgrádi szerb Nemzeti Táncalapítvány és Balettiskola csapata is. Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus ismeretterjesztő előadás-sorozata idén a Keresd a nőt! címmel érkezik Miskolcra, ahol az előadók azt vitatják meg, hányféle szerepben vannak jelen a nők a zene- és tánctörténetben. A Közép-Európa Táncszínház is Miskolcon vendégeskedik, ők a Kócbaba című gyerekelőadásukat hozzák el, amelyet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Halász Judit dalai inspiráltak.

A fesztivál a hagyományokhoz híven idén is kiállítással indul. Éder Vera és Gálos Mihály Samu fotókiállításán, mely a Silent Bodies címet kapta, a Miskolci Balett táncművészei lesznek láthatók, akik már több mint tíz éve tesznek kísérletet arra, hogy némán, szavak nélkül, csupán a testükkel meséljék el a nézőknek a mondanivalójukat.

A Horizont fesztivál részletes programja itt található.

Tovább az eredeti cikkre: Áprilisban Miskolc lesz a kortárstánc központja

Vélemény, hozzászólás?